CSILLAGSZEME

HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

Ebben a játékban az Oroszlán szívét 14 másodpercig takarta el az aszteroida, ahogyan Oziriszt 14 darabra vágta szét Széth, vagy ahogyan az USA 1 dolláros bankóján a piramis 14. fokán a mindent látó szem látható. Az aszteroida a New York vonalon, vagyis a WTC vonalán blokkolta a Regulus csillag fényét, ugyanakkor a középpont (zöld vonal) a Kingstone (Királykő) vonalon látható, amely mellett éppen a zöld vonalnál helyezkedik el az amerikai ODESSZA, mely Ukrajnában is megtalálható ősi görög kolóniák által. Odesszába helyezték át a Krímről az ukrán hadiflotta állomáshelyét az ukrán válságban, vagy éppen kőműves “játékban”.
A 14 másodpercig nem látható, Napunknál 140-szer fényesebb 0.042-es parallaxisű Regulust  több kultúra is a „király” megnevezéssel illette. Az ókori görögök a Basziliszkosz nevet adták neki, aminek jelentése: „kis király”. Ezzel kapcsolatban napjaink csillagnév-szakértője, Paul Kunitzsch megjegyzi, hogy „nevének nyilvánvaló sumer (magyar) és babiloni gyökerei vannak”. Az ókori rómaiak számára a neve „stella regia” volt (királyi csillag). Kopernikusz már Regulus néven írt róla művében, az 1543-ban megjelent De revolutionibus orbium coelestium-ban, azonban a Regulus név már 1522-ben megjelent.
A Regulus név a latin „rex” (király) név kicsinyítése.
http://kepfeltoltes.hu/140817/Regulus_now-you-see-it_556px_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/140817/Regulus-occn-map_www.kepfeltoltes.hu_.gif
A WTC vonalán látható Oroszlán szív eltűnése a One WTC 2013. május 10-ei 1776-os magasságának elérésétől éppen 314 napra történt, amely a PI számának 100-szorosa, másképpen napokban jelképes PI (3.14), amely gízai Nagy Piramisban is megtalálható.
                                     1WTC 1776-HOZ ÉRT-1
http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/one_wtc_-_1_dollar_-_oktogon.jpg?83729748
Az Arnold Schwarzenegger féle Herkules és a WTC, ahol a 17-es számú Szíriusz retriever kutya vesztette életét 9/11-nél, de a becsapódó gépeknél is a 17-es szám kapott hangsúlyt, ahogyan Arnoldék a 17-et mutatták be zebrával Jesus-t mondva 2013. decemberében ( ARNOLD ÉS AZ ORION KAPUJA ).
Arnold a HERCULES NEW YORKBAN poszterén WTC-nél jelenik meg, kb. a Trinity vonalnál.
                                http://m.cdn.blog.hu/tr/trashmonkeys/image/Hercules-in-New-York-arnold-schwarzenegger-24751945-330-500.jpg
A WTC mellett közvetlenül pedig a Deutsche Bank 39 emeletes épülete is megtalálható, amely banknak Frankfurtban ikertornya van (40 és 38 emeletesek).
A DEUTSCHE BANK-ot 1870 januárban alapították, vagyis a 2014-es évtől (mikor a ONE WTC megnyitása van tervbe véve) 144 évre.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/wtc_es_a_deutche_bank.jpg?57384835
Katy Perry (kezén Jesus tetoválás), aki Budapesten mutatta be a szívcsakra tűzijátékos megnyitását (Firework-ban), 2014. febr. 20-án mutatta be a DARK HORSE dalának videóját, amely dal pedig egy 17-es napon 2013. szept. 17-én került bemutatásra először, melyről írtam a SÖTÉT LÓ ÉS HALÁSZAT cikkben.
Oziriszt az Athyr 17. napján vágta szét Széth, másik verzióban pedig ládába (bárka) zárta és a folyóba hajította, amin át kiúszott a tengerre.
Katy Perry a DARK HOSRE számhoz készült videóban egy szívet formázó kobrát kapott koronaként, és felment a piramis csúcsára égbe szállást, csillagkaput bemutatva Ízisz szárnyakkal, mely a JELEK 2014 FEBR-05-ben szerepelt.
A DARK HORSE előzetesében pedig a fogyatkozás kapcsolódott Brooklynhoz, ahogyan az 2014. márc. 20-án történt.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/katy_perry_es_az_oroszlan_szive.jpg?97396946
Katy Perry mellett a videóban macskák jelennek meg, a macskának pedig 38 kromoszómája van, és ma 38 macskafajt különböztetünk meg, míg Egyiptomban gyakran temették el a fáraókat 38 macskaszoborral, mint őrzőkkel. Minden idők legöregebb macskájaként pedig a Texas-i Creme Puffot tartják számon, amely 38 évet és 3 napot élt. Így nyilvánvalóan nem véletlen, hogy Katy Perry-vel a CSILLAGKAPU film jelenetét mutatták be a DARK HORSE macskás videóban, hiszen a csillagkapu 38 percig van nyitva a filmben normál esetben.
Katy Perry videóját 2014. febr. 20-án mutatták be, amelytől 38 napra, vagyis 2014. márc. 30-ával ez a cikk is indult, pontosabban a 42-est mutató órával és a Krím orosz időzónára váltásával.
Az oroszok viszont a 2014-es Szocsi téli olimpiát az év 38. napján kezdték és a Szojuz 38-as expedíciójának tagjai vitték fel a Főnix tolla fáklyát az űrbe, amellyel az olimpiai lángot meggyújtották.
Látható, hogy itt a fáklya kivitel és az olimpia időpontja köré vont okkult játék (alatta indult a kijevi felforgatás) a Krímmel egyetemben egy alvilági kapunyitás, ahogyan a feltámadás is csak az alvilágba vonulással indulhat meg, hiszen Urunk Jézus Krisztus is meghalt a kereszten, aztán feltámadott, hite szerint pedig az Orionba jutott, amely egy kapu AZ M42-BE.
http://www.goroadachi.com/timerivers/fig-7.gifhttp://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/katy_es_a_szfinx_a_kapuor.jpg?71995246


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 113
Tegnapi: 158
Heti: 983
Havi: 4 373
Össz.: 898 479

Látogatottság növelés
Oldal: KRÍM ÉS AZ ALVILÁG KAPUJA 2
CSILLAGSZEME - © 2008 - 2024 - csillagszeme.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »