CSILLAGSZEME

HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

2014. júni. 19 és 20-a közötti éjszakán az olasz Pontecurone-nél,
júni. 20-21-e közti éjszakán viszont az olasz Marocchi-nál készítettek egy-egy ábrát.
Júni. 21-ére pedig az Angol Hampshire-nél (Popham) is fektettek egy ábrát.
Figyeld meg, hogy a két olasz ábra négy körre épül, amely mivel napfordulóhoz időzítették, valószínűleg a Napot jelképezi. A Marocchi ábrában a gyűrűs Napból 3-7-3, vagyis 33-ba zárt 7-es kódolású körök vezetnek a DNS üzenetes nagy kör felé, ami valószínűleg a Föld bolygó. Elképzelhető, hogy itt a Napból érkező sugárzás van megjelenítve, a 33-as gerincoszlopon felkúszó kundalínivel, amely megnyitja/pörgeti a 7 csakrát és DNS változást, magasabb dimenziós hangolást, tudatugrást idéz elő. Az Angol ábrát pedig épp egy kígyó mellé fektették a körbe rajzolt merkabával.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/gabonaabrak_2014_juni_19-21.jpg?40704413
Szóval a Föld egy portálon megy át valamikor, ami egyenlő a restarttal? Nem vetem el ennek lehetőségét, hiszen ez már 2012-nél is szóba került, ami pedig a földön tapasztalható, az az önjelölt elit által egyre nagyobb méretű tolvajlás, ami levezethető abból, hogy hamarosan vége a jelenlegi jólétüknek, azaz gyorsan lopjunk, amíg lehet elgondolásban cselekednek birodalmat építve (valakinek), ami tévút, hiszen mindannyian csak átutazók vagyunk ezen a világon, ahová üres kézzel jövünk, és éppúgy üres kézzel távozunk, így a felhalmozott vagyon egyenlő a nullával.
A pontos időpontot mindenesetre bárki is fekteti az ábrákat (Pista bá biztos nem tapossa), nem tudják még az ég angyalai sem.
A Marocchihoz való ábrafektetés még annyiban érdekes, hogy az egy olasz fegyvermárka neve is, így az ábra ebből a szempontból is kapcsolatban van egyfajta célba lövéssel, telibe találattal, stb.
Az ábra pedig olyan, mintha óra is lenne a belső mutatóival.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/abra_play_rew_es_ff_kepek.jpg?50585191
Figyeld meg ezt az ORB-ot is, melyet még 2013-ban fotóztam a sopronbánfalvi Pálos kolostor barlangjában. Készítettem több fotót is. Ami látható volt a felvételeken, hogy a barlangba lépésnél készült első képeken még nincs orb a felvételen, egy perc múlva pedig már tele volt velük a kép. Ami engem különösen érdekelt, az az egyetlen kék színű orb, mely kinagyítva vált még inkább érdekessé.
     http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/2013_nov_16_orb.jpg?90422222
Figyeld meg, hogy a REVELATION ROAD készítői hogyan mutatták be pl. az elragadtatást, mikor a kiválasztottak egy fénygolyóvá válva indultak szerte széjjel az Univerzumba a test börtönéből.
http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/revelation_road_-_the_beginning_of_the_end_kepek.jpg?61241911
Jézus a Híd, aki hazahív. Jézus Krisztust pedig társítják a Nappal, ahogyan a Föld bolygón fényként világra jövő Urunk születését is a napfordulóhoz igazították, mikor a Nap már 3 nappal a forduló után szemmel láthatóan elindul visszafele az útján, egyre több fényt hozva a világba, hisz egyre hosszabbak a nappalok. A Nap egy kapu, ahogyan Jézus az Ajtó, mely hazavezet, a kulcs pedig a szeretet.
http://1.bp.blogspot.com/-qVK-VTFDfVI/UBWV1A7VNTI/AAAAAAAAGvE/mOho5qYjFME/s1600/089%2BKen%2BWilber%2B-%2BMeditation%2Bis%2Ba%2BRehearsal%2Bfor%2BDeath.jpg
http://3.bp.blogspot.com/-jeY9EQmdnTo/T_W_xJLz83I/AAAAAAAAGg4/fq1u7RAJ2jU/s1600/057%2BSamuel%2BAngus%2B-%2BHermetic%2BReligion%2Band%2Bthe%2BUpward%2BWay.jpg
Június 21-el, a nyári napfordulóval kapcsolatban Robert Bauval “Az Egyiptom-kód” könyv 303. oldalán keresd:
“Az 573-as kinyilatkoztatásban az eltávozott király megszólítja Harahtit (a horizont Hóruszát) az alábbi szavakkal:
Ébredj fel (emelkedj) békében, ó Megtisztult, a békében! Ébredj fel békében, ó kelet Hórusza, békében! Ébredj fel békében, ó Kelet lelke, békében! Ébredj fel békében, ó Harahti, békében! Ó atyám (Ozirisz), vigyél magaddal anyádhoz, Nuthoz, hogy az égbolt kapuja kinyíljon számomra, és az égbolt kapuja feltáruljon előttem. Elindultam hozzád, hogy táplálj engem, megparancsolás, hogy üljek melléd, (Harahti) mellé, ő, aki a reggeli dagállyal a horizonton pihen. Megparancsolád neki, akinek élete van, Szótjisz fiának (Hórusz-Szíriusz mint a Nagy Kutya “fia”), hogy beszéljen a nevemben, és készítsen nekem helyet az égben.
A fenti bekezdésből az égbolt teljes asztronómiai képét rekonstruálhatjuk, mégpedig az i.e. 2800 körüli időpontban a Szíriusz heliákus felkelésekor Héliupoliszból nézve. Ha olyan csillagászati programot használunk, mint a StarryNight Pro, vagy a StarMac, láthatjuk, hogy ez az esemény körülbelül egy órával a napfelkelte előtt következett be a nyári napforduló idején
2014. júni. 22-én első alkalommal történt az ábrák sorozatos megjelenése óta, hogy egy gabonakör pontosan ugyanott jelent meg (West Kennett Longbarrow), ugyanolyan kivitelezésben, mint egy korábbi, 2011. júli. 25-én. A két időpont között 1063 nap telt el, ami 1530720 perc.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/2014_juni_22-ei_abra_silbury_hill_mellett.jpg?57717366
2014. júni. 23-án CME csapódott a Föld mágneses mezejébe, amely nem generált geomágneses vihart, egy másik érkezését pedig 24-re időzítették.
http://hajnalhasadas.hupont.hu/felhasznalok_uj/9/7/97813/kepfeltoltes/cme-on-earth1.jpg?87308511
2014. júni. 23-án rakta fel címlapjára a spaceweather a június 21-én, a nyári napforduló napján létrejövő három gyűrűs HALO-t, melyet MASON-ban (Ohio) készített Juan Lao.
Az Ohio-i Mason beceneve “home of the Comets”, azaz az üstökösök otthona, helyszínileg pedig a nyugati hosszúság 84. fokán található.
Tudod, 3+7+3, azaz 13/JC/kundalíni
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/2014_juni_21-ei_halo_es_az_abrafektetok.jpg?43201847
http://napcsillag.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/1/212921/kepfeltoltes/szivarvany_test_es_a_84-42_kepek000.jpg?94934350
2014. júni. 23. - Az FGSZ Földgázszállító Zrt. szóvivője szerint Ukrajnán keresztül akadálytalanul érkezik a gáz a Gazpromtól, amit azután közöltek, hogy Oroszország szerint a tranzit vezetéket az ukránok megcsapolják. Oroszország júni. 16-án elzárta az ukránoknak szánt gáz csapját, ugyanakkor felszólította gázt kapó partnereit, hogy aki Ukrajnának gázt ad, annak szintén elzárják a csapját. Magyarországra hivatalosan Ukrajnán keresztül érkezik az orosz gáz, amelynek egy részét május vége óta visszaküldik Ukrajnába, de az orosz fél egy szót sem szolt, pedig az EU energiaminiszterei és az USA képviselője Budapesten üléseztek, ahol eldöntötték, hogy Magyarország növeli az Ukrajnába szánt gáz mennyiségét.
2014. júni. 23-án a “magyar” kormány jóváhagyta a magyar-orosz hitelmegállapodást, avagy Magyarország újabb és újabb adósságba verése Paks bővítése ürügyén, amit orosz cég építene orosz hitelből és ahová a nukleáris üzemanyag is Oroszországból érkezne, mint eddig is. Ha nem valósul meg Paks bővítése, mondjuk egy (már meglévő) új energiaforrás miatt, Magyarországnak akkor is fizetnie kell. Ezen kívül döntöttek a magyar-német katonai együttműködés megerősítéséről, melynek része a német katonák magyar földön történő szolgálata.
http://www.kisalfold.hu/belfold_hirek/ogy_-_jovahagyta_a_haz_az_orosz-magyar_hitelmegallapodast/2387240/
http://images.mob.ua/pic/gallery/real/noplanetyane__extraterrestrials_ufo-yumor-15022.jpg
2014. júni. 23. – Szivárvány Sopron felett.
http://www.kisalfold.hu/szivarvany_sopron_felett_-_foto/cikk/239/2387275/2.jpg
2014. júni. 23. – Az USA-ban speciális egység mentené a méheket, ugyanis az elmúlt télen a méhek 23%-a pusztult el.
2014. júni. 23. – Szíria: A nemzetközi közvetítők szerint az utolsó vegyi fegyver is elhagyta a szír partokat. A nemzetközi megállapodások értelmében Szíria június 30-i határidővel köteles megsemmisíteni a tömegpusztító fegyvereket, - mivel ez megtörtént, a nyugati országoknak nem maradt semmilyen logikus indoka a Szíria elleni beavatkozásra, a szept. 11-én született elnök, Bassár el-Aszad hatalmának nyílt megdöntésére.
2014. júni. 23. – Izrael 9 célponton végzett légicsapást Szíriában, ugyanakkor felszólította az Egyesült Államokat, hogy nem nézi jó szemmel az Iránnal való béketeremtést Irakban. Irán vallási vezetője szintén ellenezte az USA, vagy Irán beavatkozását az iraki eseményekbe, ami nyilvánvaló, hisz korábban szárnyra kapott a hír, miszerint az USA az ISIS szándékos felemelésével kíséreli meg az Irán elleni katonai támadását.
2014. júni. 23. – Tűzszünet ígérete másik oldalról is Donyeckben, amely persze következő napokon sem akart megvalósulni, csak szójáték szinten, a másokra való mutogatás eszközeként. Láthatóan a terv sem úgy haladt, ahogy Kijev és a nyugat megálmodta. A határ lezárása, mint a fal emelése Ukrajna orosz lakossága és Oroszország közé, a területen a palagáz  nyugati kitermelése/ellopása is csak egy terv marad, semmi más.
2014. júni. 23. – Még be se lépett Ukrajna az EU-ba, de az Európa Tanács már rendőri missziót küldene Ukrajnába a belügyi rendszer és a titkosszolgálatok reformjának előmozdítása végett.
Ugyanakkor az Európa Tanács közölte, hogy az Európai Unió június 25-étől tilalmat vezet be a krími és szevasztopoli áruk importjára
Teljes szöveg: http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_06_23/Az-EU-letiltja-a-kr-mi-aruk-importjat-7527/
.
Az Európai Unió április 23-án megszüntette vagy csökkentette a vámilletéket az ukrajnai ipari és mezőgazdasági termékek nagy részére. Ez a határozat november 01-ig marad érvényben. Erre az időpontra – amint azt az EU-ban várják – hatályba lép a társulási és szabadkereskedelmi megállapodás Ukrajna és az Európai Unió között, amit a felek a június 27-i brüsszeli csúcstalálkozón írnak alá
Teljes szöveg: http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_06_23/Az-EU-letiltja-a-kr-mi-aruk-importjat-7527/
.
Érdemes az eseményekre is figyelni, mert körvonalazódik egy végidős játék, amely nem újdonság, hiszen már többen mint Egely is 2012 körüli időpontra datálták az olaj és gáz miatt fokozódó apokaliptikus jövőképet. Az apokalipszis viszont amennyire az emberek elméjébe, mint világvége vésődött, annyit jelent, hogy kinyilatkoztatás. Még a jelenések könyve is arra figyelmeztet, hogy a Földet azok öröklik, akik szelídek, akiknek a szívében a Hajnalcsillag felgyúlt. A jelenlegi, Sátán karmai közt evickélő elit pedig láthatóan a világot egyre inkább a militarizálásba és a totális kontrollba kívánja terelni. Ha ők nem mehetnek a menyegzőre/mennyegzőre, akkor más se menjen alapon, hanem maradjanak minél többen a harmadik dimenziós szinten a VILÁG-EGYETEM-ÉN.
2014. júni. 20-23. – A 17-es születésű 23 éves Ed Christopher Sheeran “X” albumának megjelenése.
                                    http://3.bp.blogspot.com/-ncejAQwz2sg/U6oyMocZ9qI/AAAAAAAApAk/25WjR-RXQOA/s1600/edsheeranxalbumcover.png
2014. júni. 24-én készítette Ville Miettien Finnországban (Kuopio) ezt a gyönyörű HALO-t, melyet a spaceweather júni. 25-én rakott ki címlapra.
Újra beraktam az STS-71-es logóját, abban ugyanis látható a Nap és Krisztus kapcsolat.
http://mysite.verizon.net/circusdog/space/sts-71-patch.jpghttp://hajnalhasadas.hupont.hu/felhasznalok_uj/9/7/97813/kepfeltoltes/mandorla.jpg?44453655
http://0e33611cb8e6da737d5c-e13b5a910e105e07f9070866adaae10b.r15.cf1.rackcdn.com/Ville-Miettinen-halo-3_1403636841_lg.jpg


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 27
Tegnapi: 162
Heti: 1 059
Havi: 4 449
Össz.: 898 555

Látogatottság növelés
Oldal: JELEK 2014 JÚNI-07
CSILLAGSZEME - © 2008 - 2024 - csillagszeme.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »