CSILLAGSZEME

HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

2014. júni. 26-án felkerült A VILLÁM pilotja.
2014. júni. 27-28-án a több mint egy hétig tartó nyugalom után a naptevékenység megnövekedett, melyről az AMINT FENT, ÚGY LENT cikkben írtam.
http://spaceweather.com/images2014/30jun14/emerging_anim.gif?PHPSESSID=2h61vqvhi0gh9gmhr9vkcj8lg7
2014. júni. 28. – Milliónyi hal pusztult el az amerikai Dél-Carolina állam Georgetown megyéjében a Winyah Bay-en (33. FOK), a szakértők szerint oxigénhiány miatt.
2014. júni. 28. – Miután a palesztin és az izraeli vezetés egy-egy oszlopos tagja Rómában pünkösd vasárnap Ferenc, a vaskeresztes pápa szervezésében békeimára és olajfa ültetésre jöttek össze, Izrael újra, azóta nem először a Gázai övezetet bombázta. A légierő célpontjaként a menekülttábort jelölték meg.
2014. júni. 28. - Kelet-Ukrajnában, Szlovjanszk környéken folytatódott a harc a népfelkelők és a hadsereg között, több tüzérségi csapást mértek magára a városra is
Teljes szöveg: http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_06_27/Tuzersegi-tuz-alatt-tartjak-Szlovjanszkot-3648/
.
2014. júni. 28. - A június 27-én elfogadott Szíriával kapcsolatos ENSZ határozat
Teljes szöveg: http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_06_28/Moszkva-elfogultnak-nevezte-a-Sz-riaval-kapcsolatos-ENSZ-hatarozatot-2696/
szerint a felelősség az erőszakért kizárólag a szíriai kormányt terheli
Teljes szöveg: http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_06_28/Moszkva-elfogultnak-nevezte-a-Sz-riaval-kapcsolatos-ENSZ-hatarozatot-2696/
. Oroszország a határozatot elfogultnak tartja.
2014. júni. 28. - Az ukrán hadsereg újabb csapata adta meg magát a felkelőknek Donyeckben.
Teljes szöveg: http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_06_28/Donyeckben-a-katonak-megadtak-magukat-a-felkeloknek-3769/
Nem lehet megoldani a konfliktust az országban katonai úton – jelentette be a szavakkal játszó Petro Porosenko ukrán bábelnök.
Teljes szöveg: http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_06_28/Porosenko-nem-lehet-megoldani-a-konfliktust-katonai-uton-3971/
Sohasem kapjuk vissza ezeket a régiókat katonai úton. Nekünk az emberek eszére és szívére kell hatni” – mondta Porosenko
Teljes szöveg: http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_06_28/Porosenko-nem-lehet-megoldani-a-konfliktust-katonai-uton-3971/
, aki napokkal később pedig amerikai nyomásra porig bombáztatja a békés városokat és falvakat.
2014. júni. 28. – Újra szándékosan orosz területre lőttek az ukrán erők, az amerikai irányítású bábvezetők Oroszországot újra és újra berántanák egy háborúba.
2012-ben Putyinnak kezet csókolt az egyik ortodox pap, amire Putyin elrántotta kezét és az ökölbe szorítva fenyítette meg a hódolóját. Egy másik videóban, melyet Jeff Rense rakott fel, Putyin szeme ortodox papokkal való egyeztetésekor a kinagyított felvételen érdekes formát ölt. A videó a földönkívüli ultimátum címet kapta, de ezt úgy említik a videóban, hogy “ultimátum, vagy végső háború”. Egyszerűen fogalmazva a lényeg, hogy Rense-ék szerint, mint ahogy David Icke szerint is egy másik faj, vagy fajok játszanak az emberiséggel, mely a Föld bolygó és lakóinak irányításáról, uralmáról szól.
Valóban igaz, hogy a nukleáris és katonai létesítményeknél rendszeresen figyelnek meg UFO-kat, vagy annak tűnő kémkedő drónt (földi vagy nem földi). Az orosz, ahogyan az amerikai légierő pedig rendszeresen veszi célba a különféle azonosítatlan gépeket (földönkívüli, más dimenziós, vagy földi, de nem emberi), hiszen a földi energiaipar a Föld bolygót, a környezetet pusztító nukleáris erőművekre, olajra és a gázra épül, melyet Putyin, Obama és a társai, figyelembe véve az évtizedekre előre aláírt gázszállítási szerződéseket és a BP által bejelentett “53 évig elég még az olaj” kijelentését, nem nagyon akarnak leváltani, hiszen az egy eszköz, amiért újabb és újabb háborúkat lehet vívni, a népek, nemzetek közt konfliktust lehet generálni. Valójában ugyanaz játszódik itt újra, meg újra. Ahogyan Zecharia Sitchin is megfogalmazta, a történelem ismétli önmagát, vagy éppen valakik újra és újra ugyanazt a játékot játszák, közben pedig a Föld lakóit hülyítik "van valaki odakint?", és "egyedül vagyunk?"-okkal, az UFO sztorit pedig arra a szintre süllyesztették, hogy a a hétköznapi embernek mosolyt csaljon az arcára, ha szóba kerül.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/putyin_csok_es_szem000.jpg?73106874
Megindul a kifelé terjeszkedés? Bázis építés és bányászat a Holdon, de hogy erre az ott lakók mit szólnak, az már más kérdés. Jön az újabb földi holdra szállás, melyre milliárdokat lehet költeni, lenyúlni. Lehet nem véletlenül tervezte az USA, hogy megtiltja más országok számára az űr felfedezését? Van aki szerint az oroszok és amerikaiak a földi színházon kívül egy alternatív űrprogramban már a Marson is jelen vannak, melynek valóságtartalma persze egyenlő a nullával. Persze az sem baj, hogy az amerikai Curiosity Marson tartózkodása is kétséges, a kínai holdjáróról pedig már nem is érdemes beszélni, hisz még a szivárvány-öblös landolás helyszíne sem a nevezett terület volt a bemutatott videón, amelyet hivatalosan tettek közzé. Valójában ez az egész nekünk adagolt emberes űrprogram egy “valami kell a népnek” játék, kőműves rituálékkal megspékelve. Épp a napokban dobták be Kaye kapitány rendkívüli, és egyben valótlan sztoriját, melyben a Marshoz kapcsolták a 17-es számot.
2014. júni. 29. – Indiában Assam területén 3 folyóban (Kolong, Kopili, Kiling) pusztultak el a halak tömegesen, melynél okként a talajvíz által a folyókba kerülő arzént gyanítják.
2014. júni. 29. - Az ILIÁ iszlám kalifátus létrehozását jelentette be, szervezetük neve ezentúl pedig "Iszlám Állam", mely az ISIS után így már IS lett. Az ILIÁ a fegyveresei által Szíriában és a szomszédos Irak északi részén elfoglalt területeken kívánja létrehozni a kalifátust. A szóvivő "minden muzulmán álmának" és "minden dzsihadista óhajának" nevezte a kalifátus létrejöttét. Obama szerint pedig veszélyt jelentenek hazájára a szíriai vagy az iraki szent háború (dzsihád) ügyét felkaroló európaiak. Peter King amerikai republikánus képviselő szerint Obama nyilatkozatai nem kielégítőek és szerinte támadólag kellene fellépnie. "Szíria jelenti számunkra a legnagyobb fenyegetést “ mondta King. Természetesen az ISIS-t, ahogyan a jelenlegi kalifát ugyanazon titkos klubok emelték fel, melyeket nyugaton kell keresni. Talán éppen azok, akik a veszéllyel riogatják a világot, hiszen láthatóan ezen személyek állandó félelemben, terrorban tartanák a Föld bolygót, hogy a hatalom, az ő hatalmuk megmaradjon.
2014. júni. 29. – Az iraki lázadás nem a felekezetek csatája, hanem a terrorizmus támogatói, illetve ellenzői közötti harc - vélekedett szombaton közzétett állásfoglalásában Ali Hamenei iráni ajatolláh, aki szerint a külföldi hatalmak álmodoztak egy síiták és szunniták közötti háborúról, de ez nem fog bekövetkezni. "Ez egy háború Amerika barátai és a Nyugat, valamint azok között zajlik, akik országuk függetlenségét akarják" - vélekedett Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Irakban és a régió más országaiban zajló események a Nyugat összeesküvésének eredményei - tette hozzá.
Közben az orosz Szuhoj harci repülőgépek első tétele megérkezett Irakba.
Teljes szöveg: http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_06_29/Irak-megkapta-az-orosz-harci-repulogepek-elso-tetelet-8249/
2014. júni. 29. - Putyin ismét a csak szóban létező tűzszünet meghosszabbítására hívta fel Porosenkót.
2014. júni. 29. – Kelet-Ukrajna városaiban, Kramatorszkban és Szlavjanszkban nincs nyugdíj, nincs fizetés, és nincs már élelmiszer sem, miután az ukrán hadsereg lezárta a városba vezető utakat. A
városok legfőbb problémája ezidáig nem is a bombázás, hanem az éhezés, de már körvonalazódni látszik a gáz nélküli időszak kérdése is.
Közben Szlavjanszk vasútállomásának környékét, piacát és lakóházakat bombázott a ukrán hadsereg, a népi milícia pedig állítólag ismét a Karacsun-hegyet támadta, amelyet alternatív hírforrások szerint már korábban elfoglaltak az ukrán hadseregtől és azóta is népi milíciáé volt a hegy.
2014. júni. 29-én, vasárnap a Donbassz tagjai, akik az ukrán konfliktusban a kijevi vezetés oldalán harcolnak, ukrán zászlókkal és fegyverek nélkül mentek Kijevbe Petro Porosenkóhoz.
                                          Donbass logo
                                  http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/b/b7/Donbas_logo.jpg
Aleksandr Leonidovich Chizhevsky volt az első, aki észrevette a napfoltmaximum és az emberi tevékenységek ( jelentős tömegmozgalmak - háborúk, vándorlások, vallási ébredések ) közti kapcsolatot.
A háborús kapcsolat nyilvánvalóan okkult társaságok műve, hiszen egy-egy napfoltcsoportból, vagy filamentből érkező szelecske “tűzet” hoz a Földre, amely természetesen ahogyan a Föld bolygóra, úgy az emberre is hatással van, mely a csakrák működésében nyilvánul meg, avagy a Fény felé fordulásban, rezgés és tudatszint emelkedésben, magasabb sebességre kapcsolásban, színeváltozásban. Az okkult erők ezt ellensúlyozzák a Föld bizonyos pontjain terrorral és háborúkkal. Nyilvánvalóan észrevehető a kapcsolat az ukrán tűzszünet vége és a Napon megjelenő újabb napfoltok közt.
http://hajnalhasadas.hupont.hu/felhasznalok_uj/9/7/97813/kepfeltoltes/cme-on-earth1.jpg?87308511
2014. júni. 29-én bemutattákHÁTRAHAGYOTTAK sorozat első részét, melyben hallható a TRUMAN SHOW egyik betétdala, a Truman alszik.
2014. júni. 30. – BÚRA ALATT sorozat 2/1 premier, melyben megjelenik egy rejtélyes 17-es, a búra pedig azt akarja az alatta lakóktól, hogy LEGYEN VÉGE A GYILKOSSÁGOKNAK, különben mindenki meghal az elektromágneses impulzusoktól.
Az első évadról bővebben a  A BÚRA ALATT-1 és a A BÚRA ALATT-2-ben.
http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/truman_es_a_bura_alatt_kepek.jpg?10006517
2014. június 30-án járt le az Ukrajnában kihirdetett tűzszünet hosszabbítása, ugyanakkor ezen a napon járt le a Szíriának adott határidő a vegyifegyverek átadására, melyet a határidő lejárta előtt egy héttel teljesítettek a terrorizmust generáló, és annak veszélyére hivatkozva háborúkat indító Amerika összeesküvői sajnálatára, hisz a háborúban nagy pénzeket lehet/ne mozgatni és lenyúlni, a megszállt területek kizsákmányolásán kívül. Az ENSZ ügynökei persze, akik kifejezetten a Szír kormányt tették felelőssé az országban uralkodó kaotikus állapotokért, még a határidő lejárta előtt egy hónappal is azt szajkózták, hogy nem lehet teljesíteni a júni. 30-ai időpontot, ám arról egy szót sem szóltak, hogy az USA az, aki pénzeli a kormányellenes erőket ebben a "világok harcában".
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/ison-sziria-314000.jpg?23581708
2014. júni. 30. – A Doodle bemutatta az oldalán a labdarúgó vb. nyitónapja óta a 42. animációs gif-jét.
https://www.google.hu/logos/doodles/2014/world-cup-2014-42-4675815216250880-hp.gif
http://i98.photobucket.com/albums/l280/kachina2012/templerscrosses.gif
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/jezus_a_korben_-_rio_stadion.jpg?85317980
2014. júni. 30. - Az orosz gyártók, akik már a Drozd tankvédelmi rendszerrel nagyot tudtak alkotni, egy új rendszerrel álltak elő, ez a President-S. A rendszer minden olyan követő módot, amelyeket a légvédelmi rakéták használnak, képes kijátszani, elvakítani, - legyen az hőkövetés, lézeres vagy infravörös rávezetés. Ha egyik eszköz sem válna be, a védelmi berendezés elindítja az elektronikai elnyomó funkciót. Ugyan azt a technológiát használva, mint amivel az amerikai rakétaromboló hajót, az USS Donald Cook Aegis légvédelmi rendszerét tették működésképtelenné.
Gondolom UFO-s sztorikból, filmekből ismert, mikor egy UFO leállítja az őt célba vevő vadászgép technológiai eszközeit, vagy más esetben pedig kocsik motorja áll le, stb. Nos az USS Donald Cook-nál is hasonló történt, az amerikaiak pedig megdöbbentek, pedig az a hír járja, hogy egyes Földet látogató, vagy figyelő fajokkal ők is szövetkeztek.
Némelyek pedig azt üzenik, hogy “vigyázunk a hamis ígéretekkel és ajándékok hordozóival és nem értenek egyet a megtévesztéssel, mely csapás az emberiséget sújtja napjainkban, melyről a JELEK 2013 ÁPR/4-ban írtam.
2014. júni. 30. – Viszik az ukrán aranyat is, már ami megmaradt belőle, hiszen a Majdan-téri tüntetés káoszba süllyedésekor egy tucat aranyat vittek el az amerikaiak.
Líbia megszállásakor a NATO csapatok első célpontja a Líbiai Központi Bank volt, ahonnan több mint 144 tonna aranyat hordtak el. Azt követően a nemzetközi média azt tudósította, hogy Moammer Kadhafi ellopta Líbia aranytartalékát, - pedig Tripoli központja addigra már a NATO zsoldosai kezén volt. A líbiai aranytartalék elhordása is akkor vált sürgőssé, amikor a nyugati országok sorban jelentették be, hogy haza szállíttatnák a FED-nél letétben lévő aranykészleteiket. Az egyik csapat Angliába viszi, a másik pedig az USA-ba, mert ott jobb helyen van állítják, de mi van, ha Zecharia Sichin sumér agyagtáblás sztorija részben a valóság? Gondolok itt az arany bányászatára és az ember szolgára, aki civilizációt épít és nagyiparban hozza felszínre a nemesfémet.
2014. júni. 30. – Lezuhant egy Mi-8-as helikopter 17 fővel Habarovszk régióban. A habarovszki területen jelenleg négy helyen ég az erdő, mintegy 52 hektárnyi területen.
2014. júni. 30-án este Porosenko két nappal azután, hogy a válság katonai úton történő megoldásának lehetetlenségéről beszélt, bejelentette, hogy véget ért a tíz nappal ezelőtt egyoldalúan meghirdetett tűzszünet az ország keleti részében, és az ukrán erők "támadásba lendülnek, hogy felszabadítsák az országot". Természetesen tűzszünet sosem volt, azt a nyugat által hatalomra juttatott elnök csak a másik oldallal szembeni szóbeli harcként alkalmazta, melyet persze Putyin és a népi milícia is felismert, így ők is hasonló bejelentéseket tettek a játékban, melyben embereket gyilkolnak le. Porosenko szerint a nem létező tűzszünet vége "válasz azoknak a terroristáknak, fegyvereseknek, fosztogatóknak, akik gyötrik a helyi lakosságot, bénítják a térség gazdaságát, megakadályozzák a bérek, nyugdíjak és támogatások kifizetését, vasutat robbantanak, vízvezetéket rombolnak le, és lehetetlenné teszik a rendes, békés életet az emberek számára". Porosenko itt azon dolgokat sorolta fel, vagy hárította át a másik félre, melyek épp Kijev irányítása alatt történtek az elmúlt időszakban. Talán csak véletlen, hogy Porosenko beiktatásánál éppen akkor ejtette el fegyverét a hőgutát kapott kiskatona és esett össze, mikor az elhaladt mellette, ahogyan a korábbi elnök előtt is becsukódott beiktatásnál az ajtó a vörös szőnyegen ( VÖRÖS SZŐNYEG ÉS A NAP )? Porosenko új típusú háborút ígért, melyben igazmondóként ígérte, hogy civilek nem, de a lázadók, akik már gyilkosok, terroristák, stb. címmel lettek ellátva, nagy veszteséget fognak elszenvedni. Látva, hogy egy nappal később majd békés falvakat és városokat vetet tűz alá, nyilvánvaló, hogy kik is a célpontok valójában.
Kramathorszk ostromában érdekes, hogy épp bejelentette az USA, hogy továbbra is orosz rakétahajtóműveket venne, mert nem talált gyártót, mióta Oroszország felbontotta vele a megrendeléseket, a város pedig épp a rakétagyártás egyik központja, melyre most már Amerika is szemet vetett.
http://www.kisalfold.hu/kulfold_hirek/porosenko_vege_a_tuzszunetnek_tamadnak_az_ukran_erok/2388286/
http://indianinthemachine.files.wordpress.com/2014/01/1476642_666653706699245_1039123838_n.jpg?w=474&h=456


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 29
Tegnapi: 353
Heti: 741
Havi: 4 131
Össz.: 898 237

Látogatottság növelés
Oldal: JELEK 2014 JÚNI-09
CSILLAGSZEME - © 2008 - 2024 - csillagszeme.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »