CSILLAGSZEME

HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

2014. nov. 19-én a 33. fokon elhelyezkedő Fokvárosban hivatalosan is bekapcsolták a “Sun Star” nevű merkaba csillag fényt, melynek középpontjába egy gömb került.
CHRISTopher Swift projectjének neve PharoX (ProjectX), mely a Signal Hill-en lett kivitelezve és 1 évig fog a helyszínen világítani.
A nevezett Signal Hill másik neve “Oroszlán háta”, mely egy lapos tetejű domb, ami a szomszédos hegycsúccsal olyan, mint egy fekvő oroszlán, vagy szfinx, amely miatt a hegycsúcs neve is Oroszlán feje. Magyarul Krisztus szimbolikában a 33. fokon egy merkabát helyeztek az oroszlán/szfinx hátára egy olyan művésszel, aki korában karácsonyát alkotott, így nem csoda, ha némelyek úgy vélik, hogy a hivatalos bejelentéssel ellentétben az alkotók titkos szándéka a Megváltó Jézus Krisztus közelgő visszatérésének üzenete.
A helyszín választása az oroszlán szimbolikán kívül még annyiban is érdekes, hogy középpontja a Table mountain (Tábla, vagy Asztal-hegy), melynek bal oldalán van a Devil’s Peak (Ördög-csúcs), jobbján pedig az Oroszlán.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/fokvaros_-_2014_nov_19_merkaba_oroszlan.jpg?54785352
Érdemes megfigyelni, hogy a merkaba led lámpáinak színválasztása az X projectben a hatodik csakra (olykor a hetedik is) színére esett.
https://pbs.twimg.com/media/B20XsUkCcAEkH2I.jpg:large
http://resources.vzaar.com/vzaar/vze/e03/target/vzee03e4a36ba24339b8b3d8a20cb12a63.jpeg
http://parkerlab.bio.uci.edu/pictures/photography%20pictures/2012_09_17_AFRICA_SELECT/big/tn_IMG_5448_pano.jpg
Ilyen merkaba alapját bemutató hexagram lett lefektetve 2014. aug. 13-án az Egyesült Királyságban, melynek szárai törtek, avagy nyitást mutattak be.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/aug_12-13_monad_hexagram_abra.jpg?64018097
De ilyen merkabát mutatott be a szcientológus Tom Cruise is, mégpedig két filmjével, vagyis a FELEDÉS és a HOLNAP HATÁRA összevonásával, mindkét esetben földönkívüli inváziós átverő játékban.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/holnap_hatara_kepek_8.jpg?78148773
Tom Cruise legutóbbi idegen inváziós filmje Párizs központtal lett bemutatva, Párizs mellett legutóbb pedig 2014. nov. 14-én láttak azonosítatlan tárgyakat, UFO-kat leszállni.
http://www.latest-ufo-sightings.net/wp-content/uploads/2014/11/paris-orbs-596x264.jpg
Érdemes megtekinteni a washingtoni Capitolium rotundája alatti csillagkaput is, melybe Jézus Krisztus helyére Washingtont, az USA első elnökét helyezték a szivárványon ülve.
http://hajnalhasadas.hupont.hu/felhasznalok_uj/9/7/97813/kepfeltoltes/apotheozis_hexagon_kapu.jpg?12098425
Washington jelenlegi világfelforgató, emberölő, drogot legalizáló és azonos neműek házasságát törvényileg elfogadó politikája pedig egy az egyben egyezést mutat a bűn emberének megjelenésével.
A bűn emberének megjelenése pedig annyit jelent, hogy közeleg az Úr visszatérésének ideje, mely a Thessalonikabeliekhez írt II. levél 2. részében olvasható.
”Működik ugyan már a törvényszegés titkos bűne: csakhogy annak, a ki azt még most visszatartja, félre kell az útból tolatnia. És akkor fog megjelenni a törvénytaposó, a kit megemészt az Úr az ő szájának lehelletével, és megsemmisít az ő megjelenésének feltűnésével; A kinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival.”
http://gemmav58.files.wordpress.com/2013/11/1234650_10201771861169917_1056689160_n.jpg?w=640&h=480


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 82
Tegnapi: 206
Heti: 1 288
Havi: 6 085
Össz.: 893 685

Látogatottság növelés
Oldal: X PROJECT ÉS AZ OROSZLÁN HÁTA
CSILLAGSZEME - © 2008 - 2024 - csillagszeme.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »