CSILLAGSZEME

HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

2015. febr. 19-én beléptünk a kínai KECSKE/GOAT évébe. A keleti zodiákus kecskéje a nyugati Rák megfelelője, melynek ollójában e napon ott volt a Jupiter, azaz a halászat bolygója a köldökzsinór elvágásának helyén járta égi útját.
http://2.bp.blogspot.com/-PPFRtLucCNY/VKQEAusTKgI/AAAAAAAAbIY/oP-hudTZkC0/s1600/2015k_6.png
 
2012-ben mutatták be az X-AKTÁK sorozat 42-es lakásának lakójával, David Duchovny-val a GOATS című filmet, melyről a SZENTEK DIADALA-5-ben írtam a maga idejében.
A filmben David Duchovny a kecskékhez kapcsolta a katasztrófa elméletét, a HA szócskával, mikor zebramintás (átjáró) takarót kapott.
Duchovny volt az, akivel megjelölték a harmadik szemet a 2001-ben kiadott 101 perces EVOLÚCIÓ filmnél, melynek másik főszereplője Julianne Moore volt, aki legutóbb a 101 perces STILL ALICE, a 111 perces TÉRKÉP A CSILLAGOKHOZ és a HETEDIK FIÚ filmekben volt látható, melyről az ALICE ŰR-EGE-ben írtam. Julianne ébresztő játéka bemutatta, hogy ez a világ nem valóság, ahogyan a keleti vallások már régóta tanítják, hogy ez a világ csupán egy illúzió/álom. Vagy ahogyan a Teremtő Ádámra álmot bocsáta Éva teremtésénél, de a felébresztés már nem történik meg, csak a kiűzetés a Paradicsomból az ÁL-OM-ban.
Julianne Moore viszont a romlottságot bemutató ELEKTRA LUXX (Elektra-n 420) filmben Szűz Mária karakterben jelenik meg a fürdőkádban fürdés, azaz megtisztulás résznél, míg korábban egy másik pornóiparról szóló filmben, a BOOGIE NIGHTS-ban ő volt a Amber Waves/Hullámok nevű karakter. Elektráról majd egy másik cikkben.
http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/goats_2012_kepek_1.jpg?87113408
Az EVOLÚCIÓ másik főszereplője volt Orlando Jones, aki jelen pillanatban a 144000-es SLEEPY HOLLOW sorozatban látható.
2009-ben mutatták be a KECSKEBŰVÖLŐK filmet, amely Stephen Lang falnak futásával indult és a STAR WARS-ban Jedi lovagként szereplő Ewan McGregor falon átfutásával zárult, aki megérezte magában a Jedit George Clooney szerint. A filmben Stephen Lang az egyik, aki elindítja a paranormális kutatások iskoláját, mely a szeretet erejével nyerne háborút és a béke hadseregeként lett említve, melynek vezetője Jeff Bridges volt. Stephen Lang, azaz Hopgood szerint az USA hadserege nem hagyhatja, hogy az oroszok megelőzzék őket a paranormális kutatásban, amiért aztán felállították a Jedik ÚJ FÖLD hadseregét. Stephen Lang ugyanezen évben még az AVATAR filmben volt látható, melyben a 11:11-es roboton jelent meg, fején pedig három csík volt látható melyet filmekben a spiritualizmus, harmadik szem nyitása jeleként szoktak alkalmazni.
Végül is, ami ebben a kecskés játékban megegyezik, az a kundalíni energia, azaz a (KOBRA)kígyóerő felébresztése és a harmadik szem nyitása, mely Jeff Bridges filmes karrierjének kezdete óta jelen van.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/csillagember_-_avatar_kepek.jpg?71898200
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/kecskebuvolok_2009_kepek_1.jpg?96005792
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/kecskebuvolok_2009_kepek_4.jpg?15113530
A KECSKEBŰVÖLŐK-ben Jeff Bridges, kinek neve is a kundalíni felébresztését jelentő Django lett, a K9-es rekeszbe rejtett dologról kérdezi a Jediket, melyre helyes választ George Clooney ad, melyet Ewan McGregor mesél, ahogyan Ewannak meséli George a kecske szívének megállítását is az emberben rejlő gonosz én oldaláról.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/kecskebuvolok_2009_kepek_3.jpg?18008306
Ahogyan a K9-es rekeszben a Lincoln Memorial képe volt elrejtve Ewan McGregor által mesélve, úgy Ewan volt 2005-ben Tom Lincoln a SZIGET címmű filmben, melyben létrehozatott egy klónt, melynek neve Lincoln Six Echo lett.
Lincoln Six Echo, azaz a kecskés Ewan McGregor pedig egy 33/kundalíni játékban a fehérbe öltözöttek felszabadulását mutatta be Djimon Hounsou-val, mely a NIGREDO ÉS FÉNYFELSZABADÍTÁS 1-ben szerepelt. A 2015-ben a JUPITER FELEMELKEDÉSE filmben látható, korábban Zeuszt alakító Sean Bean pedig akasztott emberként jelent meg, mint az illúzió falának létrehozója, mely leomlott a filmben.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/a_sziget_2005_kepek_33-as_piramis.jpg?23454882
http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/a_sziget_-_felszabadulas_kepek.jpg?62890454
A SZIGET film két főszereplőjével, Ewan McGregorral és Scarlette Johanssonnal 2014-ben a LUCY (júli. 25-től) és a SON OF A GUN/FENEGYEREK (okt. 16-tól) filmekben hasonlóan majomember került bemutatásra, mellyel kapcsolatban bemutattam, hogy az újabb fokot mutatja be a kozmikus lépcsőn a filmesek által csak majomként mutatott embernél. Ugyanis ezen filmesek inkább evolucionisták, mint Istenben hívők. Míg ezek a filmesek azt vallják, hogy valósítsd meg önmagad, addig az Isten oldalán állók úgy hiszik, hogy LÉGY HŰ MINDHALÁLIG, ÉS NÉKED ADOM AZ ÉLETNEK KORONÁJÁT.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/lucy_2014_es_freeman_kepek.jpg?60561961
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/majmok_bolygoja_es_lucy_cph-chp.jpg?49304296
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/son_of_a_gun_2014_kepek_1.jpg?75310852
A KECSKEBŰVÖLŐK filmben pedig George Clooney kezére száll egy pompás királylepke, mely aztán rászáll egy almára, mely Jeff Bridges másik, 2004 végén bemutatott THE GIVER filmjében az első, melyen az ébredő a vörös színt látja ( CSILLAGEMBER ÉBRESZTŐ2 ). A KECSKEBŰVÖLŐK-ben viszont a lepke almára szállásnál az hallható, hogy a kígyó megjelent az édenkertben, amelyet a filmben a mindenkit gyűlölő negatív karakterű Larry Hooper jelenített meg, akit Kevin Spacey alakított, aki Jeff Bridges-el a K-PAX című filmben szerepelt együtt, mely a KÉK madár az ég felé 2-ben szerepelt.
Végül is, mivel a filmesek ezen kecskejátéka láthatóan kapcsolódik a Kecske évéhez, a bezárt kecskékkel kapcsolatban azt mutatták be, mint a SZIGET filmben a bezárt klónokkal, hogy végül felszabadulnak. A felszabadításba pedig láthatóan bevontak egy kis JÉZUS KRISZTUS szimbolikát is, aki rést ütött az illúzió falán, mikor FELTÁMADT.
http://hajnalhasadas.hupont.hu/felhasznalok_uj/9/7/97813/kepfeltoltes/k-pax_-_tukor_kepek.jpg?29076757
http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/gravity_es_az_alma_kepek.jpg?32641552
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/kecskebuvolok_2009_kepek_2.jpg?88445332
George Clooney, aki végül az utolsó kecskét is elengedi, 2015-ben a TOMORROWLAND filmben látható egy másik világba átlépéssel.
Az első átlépés a túlpartra pedig a búzamezőn történik, mely a szintén T jeles TERMINÁTOR: GENISYS film poszterén is megjelenik, mellyel kapcsolatban a 42 GEN-I-SYS cikkben mutattam be a majom, a sárkány/kundalíni és a tudatugrás közti kapcsolatot. A TOMORROWLAND föszereplője, másik világba átlépője ugyanúgy NEWTON, mint akinek gravitáció játékban alma esett a fejére.
Casey Newtont pedig a 2013-ban a FEHÉR NYÚL filmben feltűnő Britt Robertson alakítja, a Brad BIRD/MADÁR által rendezett filmben.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/terminator_genisys_-_tomorrowland_2015_kepek.jpg?43256415
Az aranysárga mező viszont a 2009-es KÉPLET film végén a kiválasztottak elragadtatása után jelenik meg a tisztaságot kifejező fehér nyuszikkal egy másik világban. A TERMINATOR első részét viszont JC/James Cameron készítette az Orion Pictures alatt, ahogyan az Orionba szalad a nyuszi is az égen, ahová pedig Jézus Krisztus/JC ment, miután feltámadott.
http://hajnalhasadas.hupont.hu/felhasznalok_uj/9/7/97813/kepfeltoltes/keplet_halaszat_es_fa_kepek.jpg?81744126
http://3.bp.blogspot.com/_DeutwC_pLZ0/SwI2C_sX9PI/AAAAAAAADG4/lR_OzUbrRs8/s400/vlcsnap-3946348.png
http://www.hajnalhasadas.hupont.hu/felhasznalok_uj/9/7/97813/kepfeltoltes/keplet_fa.jpg?37907202
Weblap látogatottság számláló:

Mai: 118
Tegnapi: 206
Heti: 1 324
Havi: 6 121
Össz.: 893 721

Látogatottság növelés
Oldal: KECSKE ÉVE SZEMED FÉNYE
CSILLAGSZEME - © 2008 - 2024 - csillagszeme.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »