CSILLAGSZEME

HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

2015. febr. 15-én életbe lépett a Minszkben meghozott második tűzszüneti egyezmény, febr. 18-án, 33 napos ostrom után pedig, Debalcevo is feladásra került Kijev részéről.
2015. febr. 16-23. – SLEEPY HOLLOW – 2/17-18: AWAKENING és a TEMPUS FUGIT premier, melyben végleg, vagy sem, de meghal a HÁBORÚ LOVASA, míg Katrina visszamegy az időben, hogy ne veszítse el fiát, azaz a háború lovasát. 144000-ből lett 1400 fő az időörvényen átlépve, azaz a városka lakossága 142600 fővel csökkent. A múlt átírásában Benjamin Franklin fejét veszti, míg végül a múltat megváltoztatni szándékozó Katrina is életét veszti. És itt a vége az évadnak, és remélhetőleg ennek a “na mit találjunk még ki” sorozatnak is.
A 17-es születésű és 17-es halálú szabadkőműves Benjamin Franklin lefejezése viszont nyilvánvaló üzenet volt, ahogy nagyon érdekes egybeesés az ukrán tűzszünet és a filmben bemutatott Háború Lovasának vége időzítése. A Háború Lovasát John Noble alakította a sorozatban, akit 2014-ben AZ ÖRDÖG JÁTSZÓTERE-ben is láthattunk, mely a JELEK 2014 OKT-06-an szerepelt.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/sleepy_hollow_2-17_kepek000.jpg?97415455
Lefejezéssel kapcsolatban Keresztelő Szent János, Szent Pál, Párizsi Szent Dénes, stb., de a szabadkőműveseknél is megjelenik, mely az ELECT OF THE NINE alatt keresendő.
                        HIT és VISSZATÉRÉS ISTENHEZ.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/sleepy_hollow_2-18_-_benjamin_franklin_lefejezes.jpg?37209261
http://www.bluffton.edu/~sullivanm/france/paris/stdenis/070048.jpg
2015. febr. 20. - Az MTI-nek elküldött adatsorok alapján idén csak az első hónapban 4214 cég szűnt meg Magyarországon.
2015. febr. 20. – Károly herceg meggyanúsítása, hogy negatív történeteket tálal a bulvársajtónak fiairól, hogy saját hírnevén ne essen csorba.
2015. febr. 20. – Szakértők szerint Donbassz gázellátásának Kijev általi elzárására nem volt gazdasági ok, inkább a hisztéria jele, melyet gyakran bizonyít Jacenyuk is.
2015. febr. 20. – Hollande: Nincs bizonyíték az orosz katonai eszközök jelenlétére Ukrajnában.
2015. febr. 20. – Petro Porosenko aláírta annak a törvénynek a beiktatását, ami előírja, hogy Ukrajna, Lengyelország és Litvánia közös katonai alakulatot hoz létre. Az "ukrán" vezetők elképzelése alapján ez egy "béke"fenntartó alakulat lenne, amivel legitimálják a nyugati katonai erő jelenlétét Ukrajna területén.
2015. febr. 20. – Porosenko: “az emberiesség ellen elkövetett bűnök nem évülnek el, és nem kétli, hogy Viktor Janukovics korábbi ukrán elnök örökre a pokolban fog égni”.
Másik nagy szólása: “Vannak arra utaló nyomok, hogy Moszkva irányította a tüntetőkre lövő mesterlövészeket.”
2015. febr. 20. – Szíria sokkoló kampány videója, melyben utánozza az ISIS-t, avagy gyermekek a kalitkában.
http://observers.france24.com/files/imagecache/observers_520_320/rfi_multimedia_element_image/Enfants%20dans%20cage%20avec%20torche.jpg
2015. febr. 20. – Észak-Amerika keleti fele lefagyasztva.
Washington D.C.-ben 120 éves rekordot döntött meg a hideg.
2014-ben rakta fel Dane Wigington, hogy a meteorológusok (némelyike) kezdi beismerni a katonaság által légkörbe permetezett anyagokkal létrehozott mesterséges felhőket.
2015. febr. 20. – Hó alatt Jeruzsálem.
http://l.yimg.com/bt/api/res/1.2/xGAxWLTm2UaYEeddpoc2ow--/YXBwaWQ9eW5ld3M7Zmk9ZmlsbDtoPTcwMDtpbD1wbGFuZTtweW9mZj0wO3E9NzU7dz0xMDEw/http://media.zenfs.com/en_us/News/Reuters/2015-02-20T092513Z_792614579_GM1EB2K1CAT01_RTRMADP_3_ISRAEL-WEATHER.JPG
2015. febr. 21. – Angela Merkel 16 fős delegációval (16+1=17) a Vatikánban a 17-es születésű Ferenc pápánál és a Sixtus-kápolnában. Angela pénzadományt vitt a menekülteknek, melyet az újságírók előtt adott át az egyházfőnek.
Máté 6/1-4: “Vigyázzatok, hogy alamizsnátokat ne osztogassátok az emberek előtt, hogy lássanak titeket; mert különben nem lesz jutalmatok a ti mennyei Atyátoknál. Azért mikor alamizsnát osztogatsz, ne kürtöltess magad előtt, a hogy a képmutatók tesznek a zsinagógákban és az utczákon, hogy az emberektől dícséretet nyerjenek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat. Te pedig a mikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a te bal kezed, mit cselekszik a te jobb kezed; Hogy a te alamizsnád titkon legyen; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.”
http://a57.foxnews.com/global.fncstatic.com/static/managed/img/fn2/feeds/Associated%20Press/2015/02/21/876/493/Vatican%20Pope-3.jpg?ve=1&tl=1
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/angela_merkel_kepek.jpg?56800595
http://3.bp.blogspot.com/-PVhfIOghKZo/VFe95PjWNzI/AAAAAAAAUjo/VrMZE512eeA/s1600/francis17.jpg
2015. febr. 21. – El kellett tüntetni a 2004-ben elhunyt Joanne CHRISTy tanárnő emlékére emelt keresztet és az angyal szobrot a Ravenswood középiskolában az amerikai Jackson megyében (Nyugat-Virginia), mert egy ateista szervezet beperelte miatta az iskolát.
2015. febr. 21. – Több mint 230 bejelentés az amerikai Floridában, Jacksonville környéke fölött felfénylő tűzgolyóról és hangrobbanásról.
2015. febr. 21. – Az elmúlt hetekben növekedő filament a Nap túloldalán végül kitört. Közben üstökösök napba merülését láthatjuk, melyek miatt szintén kitör a Nap.
 
http://endtimeheadlines.org/wp-content/uploads/2015/02/large_filament_eruption_feb212015.jpg
2015. febr. 21. – Tűz A FÁKLYA nevű 348 méter magas 79+7, azaz 86 emeletes épületben Dubaiban. A tűz keletkezése az 50. emeleten történt.
http://www.vosizneias.com/assets/uploads/news_photos/thumbnails/800_tmuciprtqqccbirkgvrrnv91rwu5vlog.jpghttp://images.scribblelive.com/2015/2/21/6a3f2882-56e0-402d-b30d-232f3680a09c_500.jpg
http://www.constructionweekonline.com/pictures/CG%20pix%202/fire/fire_1.jpg
2015. febr. 21. – Több ezer elpusztult rák a kaliforniai Balboa sziget partján (Newport Beach).
2015. febr. 21-22. – Mars-Vénusz együttállás a Halak csillagképben, Jupiter a Rák ollójában, Nap a Vízöntőben, Merkúr a Bakban, .....
2015. febr. 22. – A 87. OSCAR GÁLA, melyről a 87.OSCAR-2015-1 és a 87.OSCAR-2015-2-ben írtam.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/2015_oscar_szinpad_-_napkutya_es_halo.jpg?11015287
2015. febr. 22. – A Fukushimai atomerőműben az érzékelők erősen radioaktív szivárgást észleltek, amely befolyt az óceánba. A radioaktív víz az amúgy is magas értéket mutató sugárzásnál 50-70-szer magasabb értékű.
2015. febr. 22. – Dicsőség menetével emlékeztek a jelenlegi trónbitorló felforgatók Kijevben az egy évvel ezelőtti véres összecsapások áldozataira a Majdan téren.
Ukrajna keleti részében, Harkiv városában pokolgépet robbantottak a felvonulásra összegyűltek között.
2015. febr. 22. – A harkivi (Kharkov) bomba egy hamis zászlós merénylet volt. Kijev hamis zászlós terrormerényletei a háború további eszkalálódását, nem a békét jelentik.
2015. febr. 22. – Petro Porosenko szerint az ukrán helyzet a szíriai polgárháborúra hasonlít. „Az ellenség továbbra is Ukrajna destabilizálására játszik. Nem kell neki Doneck vagy Luhanszk. Az ellenség fő terve az, hogy a szíriai forgatókönyv valósuljon meg, ahol úgynevezett lázadók megszálló erők segítségével destabilizálják az országot” közölte Porosenko.
2015. febr. 22. – A török hadsereg 600 katonával, 100 tankkal és páncélozott járművekkel Kobani-nál behatolt Szíria területére, melyeket felderítő gépek is kísértek.
A határsértést azzal indokolták, hogy kimenekítenek 40, az ottomán birodalom alapítójának sírját őrző török katonát, és a relikviákat más helyre mentik át. Mindezt arra hivatkozva tették, hogy a sír ne kerüljön a ISIS kezére. A terület azonban éppen az ISIS ellenőrzése alatt van, de semmiféle ellenállás, összecsapás nem történt, ami ékes bizonyítéka a török állam és az ISIS közötti együttműködésnek.
2015. febr. 22. – Első női polgármester megválasztása Bagdadban.
2015. febr. 22. – ISIS parádé a ketrecekkel.
http://2.bp.blogspot.com/-OzDKusYD75A/VOtEo9s-r4I/AAAAAAAAtOc/qm3oORAvurA/s1600/28.png
2015. febr. 22. – Warlord Rock 2015 amerikai-magyar hadgyakorlat.
2015. febr. 22. – Arnold Schwarzenegger a Halálosztó Budapesten, megint a SIKER NAPJA rendezvényen mesél a sikeréről, amelyért 500 ezer dollárt, azaz 130 millió forintot kért és alkoholt a szállodai szobájába.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/arnold_-_orion_-_sirko_kepek.jpg?25147273
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/arnold_es_ford_koponyak.jpg?25307758
Szóval Arnoldnál a siker a földi hatalomról, hírnévről és az anyagi kincsekről szól, melyet Jézusnak is felajánlott a Sátán, de ő azt visszautasította. Arnoldot sztárolják, felemelik a csillagok közé, Jézust keresztre szegezték. Ki a nagyobb? Az izomagy, vagy az Úr Jézus, aki feltámadott? Jézust 2000 év után is ismerik és követik, Arnold pedig megy a feledésbe, hírneve nem éli meg a 2000 év töredékét sem.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/sabotage_2014_-_arnold_es_sam_piramisa.jpg?77478045
                          http://hajnalhasadas.hupont.hu/felhasznalok_uj/9/7/97813/kepfeltoltes/emlekmas_piramis.jpg?77943958
Weblap látogatottság számláló:

Mai: 51
Tegnapi: 203
Heti: 254
Havi: 3 644
Össz.: 897 750

Látogatottság növelés
Oldal: JELEK 2015 FEBR-09
CSILLAGSZEME - © 2008 - 2024 - csillagszeme.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »