CSILLAGSZEME

HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

2014. márc. 02-án rendezték meg a 86. Oscar gálát Hollywoodban, Ellen DeGeneres vezetésével. Ellen volt a gála történetében az első leszbikus, aki házigazdaként jelent meg, mégpedig 2007-ben a 79. Oscar gálán.
Az 86. gálán a legjobb férfi mellékszereplő díját a MIELŐTT MEGHALTAM-ban transzvesztitát alakító Jared Letó kapta, a legjobb férfi főszereplő díját pedig a filmben a mellette játszó Matthew McConaughey kapta, aki amellett, hogy ebben a filmben melegekkel lett körülvéve, már a THE PAPERBOY filmben is alakított homoszexuális karaktert.
Hogy az akadémia díjkiosztójának volt e szerepe a melegebb témának, az gondolom nyilvánvaló, hisz a műsorvezető is az volt.
Homokozós témát félretéve Ellen DeGeneres alakította a NÉMÓ NYOMÁBAN animációs filmben a kék színű halacskát, vagyis Dory-t, aki Marlinnal elindul megkeresni Némót, akit a 42-es címre vittek.
Marlint és Doryt pedig a LQU888N feliratú hajónál halássza ki a pelikán a vízből. 888 jelentése Jézus, míg az LQU888N számértéke 88, a csillagképek és a rádium száma.
Krisztus és a pelikán kapcsolata a kereszténységben pedig világos, mint a napablak.
     http://hajnalhasadas.hupont.hu/felhasznalok_uj/9/7/97813/kepfeltoltes/nemo_nyomaban_888_halaszat.jpg?90267006
Hogy miért van ennek jelentősége, az gondolom hamarosan megviláglik.
Kezdésnek az aranyember szobrát az A-ba (vagy háromszög) helyezték és egy tucatot a színpadra, a félkörív alá.
A gála estjén megjelent Whoopy Goldberg (HOOP ARANYHEGY), aki az ÓZ A NAGY VARÁZSLÓ filmet konferálta fel és bemutatta a közönség soraiban Judy Garland gyermekeit, akik közül a két hölgy úgy döntött, hogy vörösbe és kékbe öltözik. Whoopi Goldberg, aki felvette a sárga úton járós vörös cipőt és a fekete-fehér csíkos zoknit (átjáró világok közt), a GHOST filmben került kapcsolatba a szellem Patrick Swayze-vel és így a 42-vel is, mint Dory a NÉMÓ NYOMÁBAN.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/oscar_2014_-_whoopi_-_oz_kepek.jpg?93541146
42, mint szivárvány, a világok közti átjáró. Talán épp emitt is kapott a halászatot bemutató GRAVITÁCIÓ (alma) is 7 díjat (7 csakra) az est folyamán.
http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/gravity_es_az_alma_kepek.jpg?32641552
Az Óz betétdalát, vagyis Judy Garland szivárványos dalát Pink (rózsaszín) énekelte el, aki full vörösben jelent meg, mint amilyen Dorothy cipője is volt.
Az Ózban megjelenő Glinda karakterébe bújt Ellen DeGeneres, mely a közönséget hallhatóan megnevettette, de mit akartak ezzel kifejezni? Jó, mondhatjuk, hogy ez Ellen jellemzője, de nyilvánvalóan nem ő rendezi a gála jeleneteit, az egy előre kigondolt terv alapján történik.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/osar_2014_-_oz_es_glinda_kepek.jpg?39403513
Pink/rózsaszín énekelt a szivárványról és a kék madarakról, ugyanakkor a gála színpadát rózsákkal díszítették.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/oscar_2014_-_rozsa_kepek.jpg?11336322
Had ne kelljen mondani, hogy a rózsa a szerelem és a Vénusz szimbolikája, ugyanakkor a testben feltámadottak teste rózsaillatú.
A nem szimbólumokban gondolkozó néző valószínűleg díszítést lát a színpadon, a szimbólumokban gondolkozók, mint a filmes emberek, akik a közönség soraiban is ülnek pedig egészen mást.
A rózsával kapcsolatban írtam a KAPUN ÁT JC-VEL 3-ban.
Az est fénypontja mégsem ez volt, hanem az Ellen DeGeneres által rendelt 3 pizza. Tényleg van olyan aki elhiszi, hogy egy Oscart lezavaró házigazdának csak úgy eszébe jut pizzát rendelni? Remélem nem.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/oscar_2014_-_pizza_kepek.jpg?32627849
Pizzát evett Meryl Streep, Julia Roberts, CHRISTian Bale, Brad Pitt, Harrison Ford, MarTIN Scorsese, stb.
Egytől egyig érdekes személyek, ámbár sokan mások is részei egy nagyobb játéknak a sorok közt.
A pizzát a gálán részt vevő és fellépő Will Smith is bemutatta a SÖTÉT ZSARUK filmben.
        http://1.bp.blogspot.com/_MryQii-dvu8/SZjDmutEZWI/AAAAAAAAHkc/nUsrVDLqBC0/s400/Pizza+Isis+Pentagram+Will+2K.PNG
A legjobb film díját talán nem véletlenül adta át Wil Smith sem a 12 ÉV RABSZOLGASÁG filmért a pizzát evő Brad Pitt-nek és a többieknek. Brad Pitt volt a film producere.
A PIZZA az olasz PIAZZA, vagyis tér szóból eredeztethető, amely egyes filmes elemzéseknél magát a teret/teremtést, a felszelt pizza pedig a zodiákust (12 állatövi jegy) jeleníti meg.http://static.origos.hu/s/img/i/1403/20140304will-smith-brad-pitt-oscar.jpg?w=660&h=457
Julia Roberts, aki mondhatni elsők között kapott rá a pizzára, 1988-ban szerepelt a MYSTIC PIZZA filmben, melyben az szerepelt a felsőjükön, hogy “egy szelet mennyország”.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/mystic_pizza_kepek.jpg?48715281
Julia Roberts volt TINkerbell (Csingiling) a HOOK-ban, melyben a 42-es játékos, űrből tojásban érkező nanunanu-s Robin Williams volt Pán Péter.
Julia a PELIKÁN ÜGYIRAT filmben a 42-es címen lakott, de több filmben is mellé helyezték a Jupitert, melynek szimbólumában a 42-es jelenik meg, fémje pedig az ón, vagyis a Tin.
         http://4.bp.blogspot.com/-8-U7uCKaOoM/Tqawb4K05EI/AAAAAAAAOHY/DPmAVBI67Zw/s400/Tinkerbell%2BJulia%2BRoberts%2BTin%2BJupiter%2B42%2BPelican%2BBrief.png
Harrison Ford féle pizza evés is lényeges, hisz 2013-ban a 42-ben játszott.
http://napcsillag.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/1/212921/kepfeltoltes/42-es_poszterek.jpg?76208377
Pizzát evett Channing Tatum (JUPITER ASCENDING 2014, JC, SAS, stb.) is, ugyanakkor érdemes egy pillantást vetni a pizzás fiú felsőjének és az Oscar gála termének lila színére is, mikor a házigazda full fehér. A legeslegelső, aki a 12 jegyes zodiákot szimbolizáló pizzát kapta, a 12 ÉV RABSZOLGASÁG film főszereplője volt, aki végül elnyerte szabadságát.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/oscar_2014_-_12_pizza.jpg?99573681
http://images.jimonlight.com/wp-content/uploads/2009/11/buddy_zodiac.png
http://31.media.tumblr.com/78c3e5660d5651c40d376eabee7f031d/tumblr_mm6z3iqy8M1s5t8meo1_500.jpg
http://rapturewatcher.files.wordpress.com/2013/08/heavenly-banquet-table.jpg?w=610
http://rapturewatcher.files.wordpress.com/2013/07/the-overcomer-christian-in-a-race.jpg?w=610&h=473


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 57
Tegnapi: 206
Heti: 1 263
Havi: 6 060
Össz.: 893 660

Látogatottság növelés
Oldal: OSCAR 2014-EGY SZELET MENNYORSZÁG
CSILLAGSZEME - © 2008 - 2024 - csillagszeme.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »