CSILLAGSZEME

HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

2014. szept. 17-én mutatták be az EXTANT sorozat befejező, vagy évadzáró részét, az ASCENSION-t.
Különösen érdekes ez az üzenet Halle Berry és Steven Spielberg féle csapat játékában, hiszen az ASCENSION az FELEMELKEDÉS, ahogyan Halle Berry, azaz Molly az égbe emelkedik az Odessa űrsiklóval, hogy eljusson a Seraphim-ra (Szeráf).
Korábban a Molly apját alakító Louis Gosset Jr. közölte, hogy a Seraphim Földre érkezését az idegen entitásokkal senki nem tudja megállítani, mely a KÖROSZT/KERESZT ÉS AZ ÁTJÁRÓ cikk alján szerepelt.
Nos Molly végül bombákat helyezett el a Seraphimon, melynek első robbanása a nappaneleknél történt.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/extant_1-13_kepek_1.jpg?34243399
Lényeges az időpont választása, hiszen láthatóan 153-as kapcsolat mutatható ki, ugyanakkor Molly távozásánál kereszt formációban volt a Seraphim.
Korábban, vagyis az első részben Mollynak az X formációt mutató Seraphimra érkezésénél az űrkompja azon a helyszínen repült a csillagtérkép gömbjének képösszevágásánál, ahol a befejező résznél a Nap és Vénusz járta útját, vagyis az Oroszlán és a Szűz között, ahogyan Molly is “szűznemzéssel” lett állapotos a Seraphimon. Az utolsó részben a Seraphim robbanásánál pedig bemutatták a Napot is.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/extant_1-1_kepek_3.jpg?94139689
A Seraphim megsemmisülésekor történő második robbanás a kereszt formáció tetőpontján történt, ami a 4 Aeon kor felosztású zodiákus körben a galaxis központot közrefogó Nyilas és Skorpiónál történt.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/extant_1-13_kepek_2.jpg?18899920
Az X-MEN: AZ ELLENÁLLÁS VÉGE (2006) filmben Halle Berry is kapcsolatba került a Golden Gate-el, miután a San Francisco-i hidat Magneto (Ian McKellen) az Alcatrazra reptette. A jelenet érdekes, hiszen ekkor bemutatják a 216-os számot, a dimenziók közti ajtó és kulcsa számát, vagyis 666, vagy 144000.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/x-men_last_stand_-_golden_gate000.jpg?51302593
Nos a Seraphim megsemmisül Molly által, aki az X-MEN filmekben a VIHAR-t (magyarban Ciklon) alakítja, legközelebb pedig az Apokalipszisben lesz jelenése.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/extant_1-13_kepek_3.jpg?50740492
2014 húsvétja előtti napokban mutatták be a HEAVEN IS FOR REAL filmet, melyben a mennyben járó Colton 22-es felsőt visel, pompás királylepkét mutat be, apja, vagyis Greg Kinnear pedig “vihar közeleg”-et mond. Ő volt az, aki a TÚL KÖZELI ROKON-ban 22-es taxiba szállt Matt Damonnal, mely a 318 ÉS A NAGY UGRÁS 4-ben szerepelt.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/heaven_is_for_real_2014_kepek.jpg?66187195
A Steven Spielberg féle csapat az EXTANT sorozattal párhuzamban mutatta be a BÚRA ALATT sorozatot is, amelyet 2014. szept. 22-én zártak a GO NOW című epizóddal.
Ahogyan a HEAVEN IS FOR REAL-ban a kis Colton pompás királylepkét mutatott a feltámadás ünnepnapja körül, úgy a BÚRA ALATT-ban is ez a lepkefaj lett többször is bemutatva, melynek megjelenése mindig egy jelet jelentett. Nos ebben a részben Chester’s Mill lakói lemennek a föld alá a lyukon keresztül, melyet a Kereszt/Cross nevű leányzóval nyitottak meg, aki a hetedik fő volt múltat és jelent összekapcsolva, ki 17 évesen halt meg, 25 év múlva pedig feltámadt, mikor a 42. évét taposta volna ebben a csakra játékban, melyben a kaput nyitó korona csakrás színben pompázik.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/bura_alatt_2-13_kepek.jpg?13691697
A fal meghasadt és leomlott, azt mondják ideje hazamenni.
2014 febr. 28-án mutatták be az ISTEN FIA című filmet is, melyben a Jézust alakító Diogo Morgado (33 éves a premiernél és jan. 17-es születésű) azt mondta zárásként, hogy “hamarosan eljövök”.
Őszintén szólva a filmben nagyon erőltették Jézus zsidó származását, sőt lassan mindenki ereiben zsidó vér csörgedezik, de sebaj, az üzenetre figyeljünk, hiszen láthatóan valakik szándékosan mutatnak be egyfajta elhívást. Hogy a sorozatból összerakott filmben mi nem tetszett, az.....http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/isten_fia_2014_kepek.jpg?73678485
Diogo Morgado 2014-ben vörös pillangót mutat be, viszont a 22-es számot láthatóan szándékosan kapcsolják össze Jézussal, ahogyan pl. a riói Megváltó Krisztus szoborhoz is 220 lépcső vezet fel.
22-est fog Jim Caviezel is 2014-ben, aki korábban Jézus Krisztust alakította a PASSIÓ-ban, vagy 2014-ben mutatták be a 22 JUMP STREET filmet is, szintén Jézus Krisztushoz helyezve a számot.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/22_jump_street_elozetes_kepek.jpg?61330938
A 22 JUMP STREET-ben a 84-est és 17-et (322-es szoba) bemutató Channing Tatum 2014 októbertől az ÉLET KÖNYVE-ben hallható, 2015 elején pedig a JUPITER ASCENDING-ben.
A Jupiter szimbolikus születése pedig jelen pillanatban történik, ugyanis 2014. szept. 29-e körüli időpontban jár a Rák ollójában, a köldökzsinór elvágásának helyszínénél, miután elhaladt a Jászol csillaghalmaznál.http://kepfeltoltes.hu/140927/JUPITER__szept_29_2014000_www.kepfeltoltes.hu_.jpg


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 9
Tegnapi: 162
Heti: 1 041
Havi: 4 431
Össz.: 898 537

Látogatottság növelés
Oldal: VIHAR, SZERÁF ÉS FELEMELKEDÉS
CSILLAGSZEME - © 2008 - 2024 - csillagszeme.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »