CSILLAGSZEME

HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

2015. febr. 07. – Petro Porosenko (izraeli)ukrán elnök komédiája az 51. müncheni biztonságpolitikai konferencián (MSC) az orosz útlevelekkel, igazolványokkal, mellyel bizonyítani akarta, hogy szavai szerint az ő országát megtámadták az oroszok. A konferencia témája az ukrán válság mellett az ISIS/Iszlám Állam elleni harc, mely összetartó erőként szolgálja a nyugati hatalmat. Porosenko és brigádja ennyire birkának néz mindenkit, mert ugyebár minek útlevél egy háborúba, az oroszok pedig simán jelen lehetnek hamis ukrán okmányokkal.
http://cdn.rt.com/files/opinionpost/38/39/70/00/2352563546.si.jpg
Porosenko beszédét és a Merkel-Hollande páros béke körútját megelőzte a donyecki oroszok előretörése, Vuhlehirszk elfoglalása és ezáltal a stratégiailag fontos vasúti csomópont, Debalcevo körbezárása.
2015. febr. 08. – 57. Grammy díjátadó, melyen Sam Smith-től, Pharrell Willams-től, BEYONCE-BEYONCE albumától ED SHERAN – X albumától nyerte el az év albuma díját BECK – MORNING PHASE albuma, nem kicsit meglepve a Jay-Z és Kanye West féle megvilágosodottként színpadi bohóckodó kamu kőműveseket.
A díjátadóról már írtam egy cikket, 57GRAMMY-FEL VAGY LE címmel.
Beyonce a másik magamutogató, személyiséget (és nevet) változtató agymosott a zeneiparban, aki most azt énekelte, hogy TAKE MY HAND PRECIOUS LORD, miközben fekete előadó fekete táncosokkal fehérbe öltözve X formációba állt. Ne csaljon meg senkit a fehér ruha, hiszen szándékosan van fekete a fehér alatt, mint Ferenc pápánál.
http://1.bp.blogspot.com/-X3nIATbDB6I/U8AFvKaNv8I/AAAAAAAAAFs/rHPfn_n1C10/s1600/x.pnghttp://images.huffingtonpost.com/2015-02-10-beygrammy-thumb.gif
http://2.bp.blogspot.com/-FY-sVE4jExQ/VNqwe1G73SI/AAAAAAAAst4/KkV5Wurf6yI/s1600/11.jpg
Miért nem Beyonce nyert, aki önmaga megtérését tárja világ elé, miközben Madonnához hasonlóan mutogatja bájait a világnak egy szabadkőművesként mutatott komédiás férjjel a háttérben?
A hamis próféta Kanye West a YEEZUS turnéján használta fel Jézus Krisztus személyét, és önmaga megtérését egy illuzórikus showban. Mert ugyebár azt mindenkinek látnia kell, hogy az egoista Kanye megtért az Úrban.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/kanye_west_-_yeesus_turne.jpg?13301736
Ha már Kanye megtérése igazából nem történt meg, a közönségnek be kell mutatni önmaga felemelkedését egy hamis Krisztussal.
Kanye ugyanazt a maszkos show műsort mutatta be, mint amelyet Madonna is alkalmazott az 57. Grammy díjátadón a “Living for love” számában, melyben aztán Madonna is emelkedést játszott el.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/kanye_west_-_yeesus_es_madonna.jpg?32762353
2015. febr. 08-án Donyeckben kilőttek egy vegyi üzemet, amely robbanóanyagot gyárt ipari célra, illetve tüzérségi lövedékekhez és légi bombákhoz.
Aznap írták, hogy elképzelhető, hogy a Donyeckben robbant bomba, melyet a vegyi üzemre lőttek ki, egy kisebb taktikai atomfegyver volt, de ez állítólag nem igaz.
2015. febr. 08. – Az angol rendőrség adatokat gyűjt a Charlie Hebdo zsidó szennylap vásárlóiról.
2015. febr. 08. – A NewAge-es Károly herceg kifejezi félelmét a közel-keleti keresztények iránt.
Mint írják a brit trónörökös, ha trónra lép, átveszi II. Erzsébet királynőtől az Anglikán Egyház vezetői és a “hit védelmezője” címet, aki hidat építene a vallások között. Szombaton a 66 éves herceg megkezdte a 6 napos körútját Jordániában és az Öböl-államokban. Iraki keresztény menekültekkel találkozott Ammanban és az új jordániai királlyal napokkal azután, hogy bedobták az ISIS/IS által végrehajtott jordániai pilóta kamuégetését.
Elhitetik akár még akár a választottakat is.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/karoly_herceg_es_jezus_visszaterese.jpg?32353541
2015. febr. 08. – Zsidók exodusa Nagy Britanniából is, mert bántják őket.
2015. febr. 08-án tervezték fellőni a SpaceX-el Mélyűr Klíma Obszervatóriumot (Deep Space Climate Observatory/DSCOVR).
A DSCOVR eredetileg egy 1998-as terv, azaz 17 évvel korábbi, mely folyamatosan figyeli a Napot, azon belül a napszél változását, és a korona kitöréseket, azaz egy újabb műhold mely a napkitörések előrejelzése miatt lett felküldve, rettegve egy napvihartól. A Föld esetében pedig a vulkánkitöréseket, az ózon változását, az aeroszolokat, a vulkáni hamut, stb.
2015. febr. 09-re aztán 10-re halasztották a napfigyelő DSCOVR indítását.
2015. febr. 09. – Már több mint 1 millió km-es a sötét színű filament, az ÚJABB HÍD A NAPON
http://www.spaceweather.com/images2015/09feb15/filament_strip.jpg?PHPSESSID=ckhamh5nuun6jtro6jpti49an4
2015. febr. 09. – Dél-Afrika elektromos hálózata az összeomlás szélén.
https://news.vice.com/article/south-africas-power-grid-is-on-the-brink-of-collapse
2015. febr. 09. - Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint az ukrán vezetés zsákutcába került a Kelet-Ukrajnában folytatott katonai művelettel és gazdasági nyomásgyakorlással, és ez katasztrófával fenyeget.
https://kuruc.info/r/4/139262/
2015. febr. 09. – Putyin: Kijevvel párbeszédet kell folytatni a háború befejezéséről Donbasszban.
2015. febr. 09. – Putyin Egyiptomban. Megegyezés, hogy az USA dollárt a két ország közti kereskedelemben le fogják váltani.
2015. febr. 09. – Kijev megint 1500 orosz katona Ukrajnába belépését vizionálta.
2015. febr. 09. – Megkezdték az önkéntes alapú sorozást a Donyecki Népi Köztársaságban, mellyel kapcsolatban azzal számoltak, hogy a létszám 100ezer főre duzzad, ugyanakkor Luhanszkban is megkezdték a mozgósítást. Közben Marine Le Pen, a Francia Nemzeti Front vezetője mondta, hogy az Egyesült Államok egy kiterjedt háborút akar kirobbantani Európában, emiatt fegyverzi fel Ukrajnát.
Steinmeier német külügyminiszter szerint is egész Európa került egy útelágazáshoz, „a több évtized alatt fölépített európai békerendszert fenyegeti veszély.”
Az Euromaidanpress értesülései szerint az orosz elnök már összerakatta a Krímben és a Kalinyingrádban azokat a taktikai ballisztikus rakétarendszereket, melyek segítségével nukleáris robbanófejjel ellátott, Iszkander típusú rakétákat indíthatnak adott esetben Varsó, vagy Bukarest ellen. Moszkva ugyanakkor bejelentette, hogy a mobil interkontinentális nukleáris rakétákat is hat orosz térségben készültségbe helyezte.
Jevgenyij Alekszejevics Fjodorov orosz parlamenti képviselő szerint egy Ukrajnából indított támadás esetén Putyin atomfegyvereket vethet be a NATO tagországok ellen, mint Washington és Berlin.
2015. febr. 09. – Snowmageddon és a történelmi hó-rekord Bostonban, és Dane Wigington újabb felhívása, hogy az időjárással játszadozó mérnökök hogyan hoznak létre soha nem tapasztalt hideget és hómennyiséget, mikor blokkolják a természetes áramlat haladási útját antennákkal és permetezéssel. A mesterséges téllel időlegesen lehűtenek bizonyos területeket, de csak gyorsítják a felmelegedést. Míg keleten havazást gyártanak az áramlat manipulálásával és jégképző anyagok szórásával, addig nyugaton, ahol blokkolják az áramlatot tűz és szárazság pusztít. San Franciscóban pl. a történelemben először fordult elő, hogy mikor csapadékos időnek kellene lennie, egész januárban nem esett az eső. Február elején esett egy kis eső Kaliforniában, de az a történelmi szárazság megszüntetéséhez nagyon kevés.
2015. febr. 09. – Ahogyan az állítólagosan “vallások közti hidat építő” Károly herceg febr. 07-én megkezdte körútját a jordániai királynál és az Öböl-Államokban, és az iraki keresztényekre hívta fel a figyelmet, máris bejelentik, hogy a brit hadsereg 2000 fős speciális alakulatot és kémrepülőket küld Jordániába az ISIS elleni harcba.
2015. febr. 09. - A Debalcevo környékén harcoló orosz népfelkelők beszámolói szerint több különböző nyelven beszélő idegen zsoldosok voltak azokban az ukrán alakulatokban, melyeket Debalcevo és Donyeck, valamint Donyeck és Luganszk közt bekerítettek. "Négy különböző nyelven zajló beszélgetéseket hallgattak le. Angol, lengyel, francia és flamand, azaz úgy fest nem véletlenül ment a francia elnök Merkellel Putyinhoz tűzszünetért, aztán jelentette ki, ha nem sikerül, abból háború lesz.
2015. febr. 09. – Az amerikai SandRidge olaj- és gázkitermelő vállalat úgy tervezi, hogy bezárja fúrótornyainak 75%-át Oklahomában és Kansas-ban. Azaz az egyre sűrűsödő földrengések területén, melyre a cikk már nem tér ki. A Missisipi Lime kutak palaolaj és palagáz kitermelést folytatnak, amely a csökkenő olajárak folytán veszteségessé válnak a kitermelés magas költsége miatt. Sok vállalat csökkentette kiadásait 25-40%-al pénzmegtakarítás ürügyén.
2015. febr. 09. – Az Egyesült Államok drónprogramja több embert ölt meg, mint az inkvizíció.
2015. febr. 09. – Amerikai egyház katonai felszólalók mellett arra kéri a hívő gyülekezetét, hogy hívják a 911-et, ha valamelyik szomszéd gyanús.
Ezt a Rómabeliekhez írt levél 13-as része után közölték a hívőkkel, mely részt a történelem folyamán számos diktatúra idézgette hatalmának elismertetésére és állítólag Hitler egyik kedvence is volt, azaz “Minden lélek engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak; mert nincsen hatalmasság, hanem csak Istentől: és a mely hatalmasságok vannak, az Istentől rendeltettek..............”
Hiába vannak gyilkosok, tolvajok, homokosok, hazugok, stb. hatalmon, szerintük a hit által a birkáknak engedelmeskedni kell, mert hatalmuk Istentől van.
Katonai istentisztelet mellett játszották le pl. az AMERICAN SNIPER film egy részletét is, pedig a filmben szereplő Chris Kyle, kit az új Hollywood-i produkcióban hősként mutatnak, nagyon valószínű, hogy él, a halálának megrendezésére pedig azért volt szükség, mert a 2013. február 2-ai halála után még azon nyáron perrel kellett szembenéznie. Chris Kyle, mint felesége Tara Kyle cionista zsidók, akik ebből a sztoriból meggazdagodva lépnek ki. A színpadon és könyvbemutatókon vigyorgó Tara Kyle családneve pedig eredetileg Studebaker, mely egy zsidó családnév. A láthatóan istentiszteleten is legendaként magasztalt hidegvérű gyilkos Chris Kyle beceneve, melyet a róla szóló filmből kihagytak, 'Al-Shaitan Ramad' azaz Ramadi Ördöge volt.
Jézus Krisztus elmondta, hogy a Sátán mindig emberölő volt, most pedig az USA gyilkos kalandozásának elismeréséül sztárolnak egy gyilkost.
http://hw.infowars.com/wp-content/uploads/2015/02/10945707_10153006996520365_1302089382647179664_o-568x320.jpg
http://hw.infowars.com/wp-content/uploads/2015/02/1540363_10153006997325365_6834109876165074682_o-568x320.jpg
http://www.georgetowner.com/media/images/derivatives/article_Sniper-1_copy.jpg
2015. febr. 09. – Nem volt Nagy Bumm? A kvantum elmélet azt jósolja, hogy az univerzumnak sosem volt kezdete és sosem lesz vége, azaz mindig létezett, egyszerűen Van.
 
http://cdn.phys.org/newman/gfx/news/2015/bigbang.jpg
2013-ban egy négydimenziós csillag fekete-lyukká összeomlásával magyarázta a univerzum keletkezését egy kanadai asztrofizikus, ugyanis a tudósoknak mindmáig nem sikerült előállniuk a világegyetem keletkezésére vonatkozó magyarázattal, emiatt csak elméleteket fogalmaznak meg, melyeket, mint az Ősrobbanást is, mint 100%-ig igazat tanítanak, melyekből aztán tudományosnak nevezett könyvek tucatjai készülnek. A csillag fekete lyukká összeomlása viszont 2014-ben dőlt meg, így ez az elmélet is a kukában végzi, mint valószínűleg a galaxis központ anyagot elnyelő fekete-lyuka is hamarosan.
2015. febr. 09. – Két fehér törpe csillag a Henize 2-428 planetáris ködben halálos spirálját járva összeolvadás és szupernóva esemény előtt. 700 millió éven belül láthatjuk, csak addig el ne felejtsük, hogy érdemes rá figyelni. A helye a Sas (Aquila) csillagképben van.
http://www.fromquarkstoquasars.com/wp-content/uploads/2015/02/Henize-2-428-Inset.jpg
Az időpont 700 millió éves meghatározása miatt egy ember életében természetesen az esemény jelentéktelen, viszont fel szeretném hívni a hír mögötti üzenet lehetőségére a figyelmet a két csillag egyesülésével és szupernóvává válásával, ugyanis mi mind csillagporból állunk, a két csillag keringési ideje pedig 4.2 óra, melyet a magyar cikkíró már 4 órára csökkentett, ami nyilván abból fakad, hogy nem látta át a hír üzenetét.
A hírrel egy időben mutatták be a JUPITER FELEMELKEDÉSE filmet, Jupiter/Zeusz madara pedig a sas, mely csillagkép formában a Jupiter háza, a Nyilas fölött található. A sast az ÉLET KÖNYVE-ben szerepet kapott Channing Tatum mutatta be. A Sas és a benne történő csillagkeringő a 4.2 órával a Nyilas és a Hattyú csillagkép között található. A Jupitert alakító Mila Kunis pedig a Fekete Hattyú volt a Black Swan filmben egy kundalíni játékban, míg a Hattyú királynő ugyanebben filmben Natalie Portman volt, kinek első filmje a LÉON A PROFI volt Jean Reno mellett, aki szintén sast mutat be és 22-est.
http://astronomynow.com/wp-content/uploads/2015/02/eso1505a_940x400.jpg
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/channing_tatum_es_a_sasok.jpg?18780968
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/sas-jupiter_es_a_22.jpg?29518051
http://i.ytimg.com/vi/YoF1EQBltaM/maxresdefault.jpg


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 99
Tegnapi: 203
Heti: 302
Havi: 3 692
Össz.: 897 798

Látogatottság növelés
Oldal: JELEK 2015 FEBR-04
CSILLAGSZEME - © 2008 - 2024 - csillagszeme.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »