CSILLAGSZEME

HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

2014. júni. 18. – Június 17-én reggel a mexikói Cajitilan lagúnájában tömeges halpusztulás történt.
http://www.milenio.com/region/extraidas-toneladas-ecologia-descarta-ecocidio_MILIMA20140618_0120_8.jpg
2014. júni. 18. – Az USA újabb iraki inváziójának és Irán megtámadásának terve, avagy az ISIS felemelése. Bagdad hivatalosan kérte az Egyesült Államokat, hogy nyújtson légi támogatást az ISIS ellen.
2014. júni. 18. – Észak-Amerika nyugati és keleti partján az eddigi legnagyobb tengeri élővilág pusztulás zajlik, amely 20 tengericsillag fajt érint.
Tengercsillag pusztulást már korábban, pl. az El-Nino években is jegyeztek fel, de nem ilyen mértékben. A jelenlegi járványszerűen terjedő pusztulást először Washington partjánál észlelték a Starfish Point-nál 2013. júniusban.
2014. júni. 18. – Az új ukrán bábelnök béketerve: minden felkelő tegye le a fegyvert és távozzon Ukrajnából. Mindeközben, mielőtt még bejelentette volna az egyoldalú tűzszünetét, Kelet-Ukrajnában bejelentették a holttestek elszállítása végett hozott ideiglenes tűzszünetet, utána pedig annak végét. Az elkövetkező napokban pedig nyilvánvalóvá vált, hogy Petro Porosenko be nem tartott tűzszünete csak egy politikai malőr, melyet a cionisták vetettek be a nyugat zsidó származású bábja által terroristáknak bélyegzettekkel és Oroszországgal szemben.
2014. júni. 18. – Május 20-ai reverz szállítás megkezdése óta négyszeresére nőtt az Ukrajnába küldött gáz mennyisége Magyarországról, ami a napokban kétszer akkora mennyiséget jelent, mint amit a hazai földalatti tározókba helyeztek, de ettől persze nem csökkent a télre való tartalékolás. Oroszország eddig persze nem tiltakozott, pedig Putyin június 07-én leszögezte, hogy ha valaki a tőlük kapott gázból Ukrajnába szállít, akkor elzárják az Európába irányuló gázcsapokat. A Gaz de Franze-hoz köthető a magyar gáz reverz szállítása Ukrajnába.
2014. júni. 18. - Litvánia, Lengyelország és Ukrajna közös harci brigád – LITPOLUKRBRIG – létrehozása mellett döntöttek
Teljes szöveg: http://hungarian.ruvr.ru/2014_06_18/A-kis-NATO-Oroszorszag-ellen-iranyul-8523/
.
Az amerikaiak nem akarják bevetni saját katonáikat, ennélfogva pénzt adnak egy ilyen alakulat létesítésére. Mindennek rossz vége lehet. Az Egyesült Államok fokozza katonai jelenlététét Európában, gyűrűbe kívánja venni Oroszországot, igazi nagy háborút provokálva ki. Természetesen tartanak azoktól a védelmi rendszerektől, amelyek az orosz hadsereg hadrendjében állnak. Ez tartja vissza őket valamiképpen…
Teljes szöveg: http://hungarian.ruvr.ru/2014_06_18/A-kis-NATO-Oroszorszag-ellen-iranyul-8523/
2014. júni. 18-án a NATO főtitkár, Anders Fogh Rasmussen kijelentette, hogy az orosz titkosszolgálatok titokban finanszírozzák a palagáz kibányászása ellen indított kampányt, amelyet egyes európai ökológiai társaságok folytatnak,
Teljes szöveg: http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_06_20/A-Greenpeace-kinevette-a-NATO-fotitkaranak-kijelenteset-9378/
avagy nyilatkozatából is látható, hogy a hadsereg mozgósítása mögött csupán a gáz és olajmezők megkaparintása áll, amihez voltaképp semmi joguk, így elvennék katonai erővel, mint ahogy teszik azt a világ több pontján, a másikat kiáltva ki agresszornak és terroristának, miközben.....
2014. júni. 18. – Az aranykor vége: Spanyolország kiesett a labdarúgó vb-ből.
http://3.bp.blogspot.com/-SJn0hFgxtEE/U6o7nkfuviI/AAAAAAAApBM/Cu93OPlqbDE/s1600/2014worldcupspainelminated.png
2014. júni. 19. – Spanyolország uralkodója lett VI. Fülöp, leváltva az Antikrisztusként emlegetett Juan Carlos/JC-s apukát.
2014. júni. 19. – A DOMINION című sorozat első részének premierje.
A 2010-es LÉGIÓ film folytatásaként készült sorozat a megnéztem az első részt és elég volt kategória.
A LÉGIÓ filmben a PARADISE FALLS-ban folyt a harc a születendő gyermekért, akinek megmentésére az anyuka iránt Lucas Black által táplált igaz szerelem miatt szállt le Mihály a földre, hogy harcoljon az angyalok, köztük Gábriel, az utolsó ítélet angyala ellen. Mihály egyébként a Paradicsom őre, amit ebben a sorozatban összehoztak, az pedig egy sor nézésre sem érdemes marhaság. A 2010-es LÉGIÓ-ban nem, a 2014-es sorozatban pedig megváltónak nevezik a gyermeket, akiről azt írták, hogy jön.
A Megváltó (vagy Üdvözítő) Jézus Krisztus visszatérése előtt a bűn embere jelenik meg a földön, de annál nem szerepel az a fajta égből érkezés, mint az Úrnál. A filmsorozat amilyen gagyi, annyira próbáltak egy kis üzenetet csempészni bele a készítők. A nukleáris erőmű felrobbanása Mihály mögött történt, kinek karaktere merőben más, mint 2010-ben Paul Bettanny-é volt, egyszerűen rossz.
Felmerül a kérdés, hogy a készítők itt a saját megváltójukra gondoltak e, aki lehet az Antikrisztus is vagy éppen A Megváltóra.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/kicsi/dominion_1-1_kepek.jpg?20373980
2014. júni. 19. – Robin Tunney 42 éves korba lépett.
Robin Tunney volt az, akire az 1999-es END OF DAYS/ÍTÉLETNAP filmben Lucifer szimbóluma került és 666-ot mutattak be neki, hogy az voltaképpen 999. Ő volt Sátán kiválasztottja, hogy megszülje annak antikrisztusi gyermekét. Írtam róla a SÖTÉT LÓ ÉS AZ OKKULT-ban is, mivel a Robin Tunney főszereplésével készült THE CRAFT/A BŰVÖLET filmet használta fel előadásában Katy Perry is 2014-ben a DARK HORSE-ban, melyben a 666 MAFIA-s Juicy J-vel lett összerakva.
http://2.bp.blogspot.com/_xdN0QQwsP1A/S1XLKG4mZQI/AAAAAAAAE2k/DkjjiXuKlU0/s400/92robin_tunney03_jpg.jpghttp://1.bp.blogspot.com/_xdN0QQwsP1A/TERVrzST0CI/AAAAAAAAJm8/_hL9BffFoTo/s400/vlcsnap-2441938.png
2014. júni. 19. – A Nap 2093 és 2094-es napfoltját összekapcsoló filament kitörése spirális CME-vel
               http://spaceweather.com/images2014/20jun14/corkscrew_strip2.jpg
2014. júni. 19. – Az elmúlt 6 hónapban az ESA által 2013. novemberében felküldött 3 Swarm műhold feltárta, hogy a Földet a kozmikus sugárzástól és a töltött részecskéktől védő mágneses mező jelentős gyengülésének jeleit mutatja, különösen a nyugati félteke déli részén.
http://www.lawoftime.org/images/rainbow-bridge-sky.jpg
2014. júni. 19. - Az ukrán hadsereg vadászgépeket és helikoptereket, mintegy 20 tankot és 50 egyéb páncélozott járművet, valamint tüzérséget vetett be
Teljes szöveg: http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_06_19/Az-ukran-kormanycsapatok-repulogepeket-es-nehez-pancelos-jarmuveket-alkalmaznak-Donyeck-kozeleben-4511/
Donyeckben. Az újabb igazmondó Porosenko beiktatása óta eltelt csaknem két hét alatt Donyeckben a harcok az egész megyére kiterjedtek.
2014. júni. 19. – A Budapesten tartott “titkos” összejövetelen megállapodtak, hogy Magyarország tovább növeli a reverz gázszállítás volumenét Ukrajnába. Putyin továbbra sem fenyegeti Magyarországot, vagy Európát a gáz elzárásával, de jelentik, hogy nem érkezik az atomvonat, amely Románián kívül a térség országaiba szállítja az atomerőművek működéséhez szükséges anyagot, mégpedig Oroszországból. Napokkal korábban még azt nyilatkozták, hogy jön, a csütörtöki Népszabadság pedig már azt írta, hogy nem jön az atomvonat. Természetesen mint mindig, gond egy szál se, minden a legnagyobb rendben. Az ukrán gázszállítási hálózatának pedig USA- és EU-beli befektetők kezébe adása.
2014. júni. 19. – Az idei évben újra megjelent a tömeges halpusztulás az Abbotsford-i (Kanada, Brit Kolumbia) Willband Creek Park-ban a 11-es országútnál és a BATeman út-ál. Korábban a 2013-as év május-júniusi időszakban észlelték az apró halat tömeges pusztulását, de a környezetszennyezést mint okot kizárták. Megvizsgálták a tó ph értékét és oxigénszintjét is, de nem találtak a pusztulásra okot ad tényezőt, így a 2013-as pusztulást akkor rejtélyként könyvelték el.
2014. júni. 19. – Madarak ezrei pusztulnak el minden különösebb ok nélkül a perui Tacna partján. A helyi tisztviselő szerint az elmúlt 2 hétben naponta 200 elpusztult sirályt és kormoránt találnak a parton, az elhullással kapcsolatban pedig egy vírusra gyanakodnak.
2014. júni. 20. - Véget ért a Saber Strike-2014 NATO-hadgyakorlat
Teljes szöveg: http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_06_20/A-Baltikumban-veget-ert-a-Saber-Strike-2014-NATO-hadgyakorlat-4731/
, de a következő napokban sem hallani a NATO csapatok távozásáról.
2014. júni. 20. – Irakban ami most történik, az USA felelős. És valószínűleg be kell avatkoznia majd
Teljes szöveg: http://hungarian.ruvr.ru/2014_06_20/Irakban-ujra-haboruskodnak-1375/
. Obama 300 katonai tanácsadót küld, Bagdad viszont, ahol az USA által kiképzett és ilyen-olyan posztokra beültetett személyek foglalnak helyet, továbbra is katonai és légi támogatást kér.
2014. júni. 20. – Ferenc pápa elítéli a marihuana legalizálását, azt mondja, hogy egy “evil/gonosz drog”.
2014. júni. 21. - Nyári napforduló.
Nap az antiközpontnál a Tejúton, ahonnan az Orion/Nimród is tejút energiát, tüzet hoz Prométheuszként a földre.
E napon éppúgy, mint a jelenlegi holdhoz igazított mozgó ünnepkor, vagyis pünkösd napjakor, a Szent Lélek tüzére felkészülten kell állni, írta dr. Tóth Judit. A Jupiter ekkor már kiszállt az Ikrekből, tartva útján a Rák, a születés helye felé.
http://kepfeltoltes.hu/140620/2014_J_NI_21_NAP_ORION_JUPITER000_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
2014. júni. 21-én ír Paul LaViolette egy cikket, melyben a galaxis központja irányából érkező kozmikus sugarakat a központ mellett elhelyezkedő Skorpió fullánkjának nevezi, és szerinte kapcsolat van a magasabb elhalálozások és a sugárzás megugrása közt (élj tisztán!), jöjjön az a Napból, galaxis központból, stb-ből.
2014. júni. 21-én napfordulónál Olaszország szívében, Calabriában, az 'ndrangheta (az ördög követője) nevű szervezett bűnözői (alvilág) csoport központjában celebrált misét Ferenc pápa. Helikopterrel szállt le a Castrovillari börtön terére, ahol találkozott a fogva tartottakkal, valamint a büntetésvégrehajtási intézet dolgozóival és családtagjaikkal, stb. Ferenc pápa azt üzente az alvilági tagoknak, hogy “minden gengszter ki lesz közösítve az egyházból”.
2014. júni. 21-én 32. évébe lépett Vilmos herceg.
Korábban Vilmos lett az 1000. lovag a térdszalag rendben, melynek alapítása Vilmos herceg 32. és 33. születésnapja közti időpontban lesz immár 666 éve alapítva.
2014. júni. 21. – A Santa Creek-i halászok között pánik tört ki a tengeri fajok, rákok, halak körében történő nagyszabású elhullása miatt, akik szerint a közeli Pantra olajfinomító áll a tömeges elhullás mögött, míg a hivatalos szervek ezt elutasítják, ahogy az lenni szokott világszerte.
2014. júni. 20-21. – Oroszország szerint a (háborút provokáló nyugat által irányított) június 20-án bejelentett júni. 27-ig tartó kijevi béketerv semmi egyéb, mint ultimátum a fegyverletételre, sőt a helyiek szülőföldjének elhagyása, területének a nyugat kezébe nyújtása. Porosenko, aki először lépett Donyeck területére mióta beültették bábvezetőnek, épp júni. 27-én írja alá az EU-val a társulási szerződést. Közben pedig újabb Oroszországgal szembeni provokációk folynak a határnál, melyre Moszkva Kijevtől vár kivizsgálást és magyarázatot, aki később a szakadárokra kente a határon való lövöldözést.
2014. júni. 21. – Gyilkos forróság jön.
Az idei tavasz összességében a valaha tapasztalt legenyhébb időjárást hozta. A tavasz utolsó hónapja különösen forró volt a világon. Két globális időjárási megfigyelő szervezet egybehangzóan állítja, hogy az adatgyűjtés kezdete, 135 éve óta nem mértek olyan hőmérsékleteket az évnek ebben a hónapjában, mint idén májusban. Az USA űrkutatási ügynöksége, a NASA szerint a múlt hónapban 1,38 Farenheit-fokkal haladta meg a hőmérséklet a sokéves átlagot 2014 a valaha tapasztalt legforróbb év lesz az elmúlt szűk másfél évszázadban. Az év hátra lévő része még forróbb időszakokat hozhat.
2014. júni. 21-én Putyin felszólította az Ukrajnában konfliktusban álló feleket a harcok beszüntetésére, ugyanakkor megjegyezte, hogy a Porosenko-féle béketerv nem lesz életképes a tárgyalások megkezdésére irányuló gyakorlati lépések nélkül.
Teljes szöveg: http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_06_22/Putyin-Porosenko-szandekat-tuzszunettel-kell-alatamasztani-8330/
Miután Petro Porosenko pénteken egyoldalú tűzszünetet jelentett be és meghirdette a kelet-ukrajnai konfliktus rendezésére irányuló béketervét, Putyin teljes harckészültségbe helyeztette az orosz hadsereget, elindított egy váratlan katonai manővert, írja a cionmédia. Azt, hogy mit jelent a tűzszünet és a béketerv, vagy hogy azt be is tartják e, és éppen átlövöldöznek e orosz földre azt nem taglalják, az nem lényeges. Mindenesetre ez egy több oldalas játék, melyben mindegyik fél egy-egy játékos, a nagy játszma résztvevője, legyen az Putyin, Obama, Bush, stb.
Valerij Geraszimov vezérkari főnök közlése szerint a Szamarai, a Kemerovói és a Cseljabinszki területen végrehajtandó, egy hétig tartó hadgyakorlatban 65 ezer katona - alapvetően a 41. hadsereg személyi állománya -, több mint 180 repülőgép és hatvan helikopter, valamint további 5500 egyéb haditechnikai eszköz vesz részt. Sojgu utasította Vlagyimir Samanovot, a légideszantos erők parancsnokát, hogy vezényelje át a 98. hadosztályt a Moszkvától 200 kilométerre keletre fekvő Ivanovóból a másfél ezer kilométerre távolabbra fekvő Cseljabinszki területre.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/cseljabinszk_-_ivanovo_stb.jpg?46162732
http://www.supertorchritual.com/underground/images/13/BuenosAires-SaoPaulo-Rome.jpg
2014. júni. 22 – A tengeri madarak elhullásának növekedését tapasztalták az Ecuador-i Santa Elena-nál. Mint mondják hasonlóra az El Nino jelenségnél 1997-98-ban volt példa, mikor a hőmérséklet változása miatt a madarak táplálékául szolgáló halak más vizekre úsztak.
Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a 9-12 hónapig tartó El Nino karácsony tájékán kezdődik, neve pedig épp emiatt a gyermek Jézusra utal.
2014. júni. 22. - A szlovákiai nyugdíjreform eredménye, hogy egy idén születő fiú fél évi nyugdíjat élvezhet majd halála előtt – állítja egy tanulmány. 2020 után várhatóan már nem lesz olyan ország, ahol 65 évesnél fiatalabb nyugdíjasok is lesznek. "Senkit sem akarunk riogatni, de egyszerűen nincs más választásunk. A környező országok is hasonló intézkedéseket tesznek e téren, sőt ezek jóval drasztikusabbak, mint amiket mi tervezünk" - nyilatkozta a Pravda című napilapnak Jozef Burian szociális és munkaügyi államtitkár.
2014. júni. 22. – Irakban az ISIS egyre csak terjeszkedik, vallásháború közeleg és közelednek a legnagyobb olajfinomítóhoz, melynek elfoglalása hatással lehet a világgazdaságra, hiszen az USA nyilvánvalóan még mindig szívja Irak olaját.
2014. júni. 22. – Gázkitermelés és a mérgező ivóvíz, eladhatatlan ingatlanok.
2014. júni. 22. – A lengyel külügyminiszter szerint értéktelen és káros az amerikai jó viszony, mert az elidegenítheti a németeket és az oroszokat.
2014. júni. 22-én hajnalban valaki ismét átlődözött Oroszországba Ukrajna felől.
2014. júni. 22. – LAST SHIP sorozat első résznek premierje Michael Bay közreműködésével.
Az utolsó hajó, mely egy a piramisok tövéből induló világméretű járvány alatt a nyílt vízen teljesíti szolgálatát, a 151-es számú US Nathan James, amely az USA haditengerészetének szolgálatában nem szerepel, hanem egy 1988-as novellában olvashatunk róla 80-as szám alatt. Az 1988-as novella december 21-én indul, a 2014-es sorozat pedig a Nap bemutatásával, mikor Rhona Mitra (Végítélet, Csillagkapu: Univerzum, 23-as szám, stb.) a gízai piramisok tövében landol helikopterrel. A 2014-es változatban egy atomrobbanás történik valahol Anglia és Franciaország között, az 1988-as novellában pedig az USA és Oroszország közt tört ki nukleáris háború, ahogyan a sorozatban ezt az orosz szálat tovább vitték, mikor a hajóra rátámad egy csapat orosz, és orosz tégla került a hajóra.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/the_last_ship_1-1_kepek.jpg?27279062
Végül is a hajón 217 ember teljesített szolgálatot, melyek közül egy személy kioltja saját életét fertőzés miatt, így a hajón 216-an maradtak szolgálatban. A 216-os szám (144000 vagy 666?) végül is Michael Bay korábbi IZOMAGYAK filmjében is megjelent, mint Mark Wahlberg lakásának címe, aki pedig a THE LAST SHIP premierje után 3 nappal látható a TRANSFORMERS: KIHALÁS KORA filmben, szintén Michael Baytől. A 217 is érdekes szám, hiszen a RAGYOGÁS filmben szereplő 237-es szoba eredetileg 217-es.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/transformers_-_pusztulas_kora_poszterek.jpg?28208729
2014. júni. 22. – RISING STAR bemutató.
http://3.bp.blogspot.com/-BucPAmnEoSA/U6oxq8RfgqI/AAAAAAAApAE/3xQFuK7hx9w/s1600/risingstartvposter.jpg


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 206
Tegnapi: 298
Heti: 1 206
Havi: 6 003
Össz.: 893 603

Látogatottság növelés
Oldal: JELEK 2014 JÚNI-06
CSILLAGSZEME - © 2008 - 2024 - csillagszeme.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »