CSILLAGSZEME

HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

2014. júni. 06-án bemutatták az USA-ban a HOLNAP HATÁRA című filmet, amelyben partra szálltak (repülőből) Franciaországban, Németország pedig elsőként esett el az idegenek inváziójában.
Az USA premier napján immár 70 éve történt a Normandiai partraszállás (aug. 25-ig tartott), amellyel kezdetét vette a náci megszállás alatt álló Európa felszabadítására irányuló szövetséges invázió.
“Ha az El-Alameinnél vívott csata volt a kezdet vége, akkor minden bizonnyal a D-Day, a partraszállás napja volt a vég kezdete.”-Winston Curchill.
A HOLNAP HATÁRA filmben a Normandiai partraszállás újkori változata lett bemutatva, melyben a nácik szerepét a gonosz földönkívüliek vették át, melynek ördögi hátteréről a cikk folytatásában. Az amerikai csapatok a partraszállást megelőzően is Angliában gyakorlatoztak ( 1.5 millió fő), ahogyan a film is Londonban indult.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/holnap_hatara_es_a_partraszallas.jpg?49916647
Tom Cruise, a film főszereplője a VALKŰR filmben szállt szembe a náci diktátorral, Adolf Hitlerrel.
A mitológiában a valkűrök feladata az volt, hogy kiválasszák a csatában elesettek közül a leghősiesebbeket, és a Valhallába vigyék őket, hogy einherjarok legyenek belőlük. Az einherjarokra Odinnak volt szüksége, hogy az oldalán küzdjenek a világvégén (Ragnarök) elkövetkező előre megjósolt csatában.
Odin pedig az Univerzum teremtő ereje, a Teremtői energiák pedig a Jupiteren keresztül érkeznek
A VALKŰR-ben Tom Cruise oldalán Tom Wilkinsont láthattuk, aki a 2013-as MAGÁNYOS LOVAS filmben a Jupiter vonatot vezette, ahogyan Jupiter volt a kódneve Tom Cruise-nak a 2011-es MISSION IMPOSSIBLE: GHOST PROTOCOLL-ban is.http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/maganyos_lovas_kepek_5.jpg?85945655
Tom Cruise a VALKŰR-nél a szvasztikát mutatta be és egy vörös utat, a HOLNAP HATÁRA filmben pedig Emily Blunt-al került kapcsolatba, és hétágú a fegyverének torkolattüze.http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/holnap_hatara-valkur000.jpg?91597787
A HOLNAP HATÁRA film rendezője Doug Liman, aki a BOURNE filmeket is rendezte, írója pedig CHRISTopher McQuarrie, aki a VALKŰR filmet is írta a JACK REACHER (Tom Cruise), és a JACK AZ ÓRIÁSÖLŐ filmek mellett, melyekről már írtam az oldalakon.
BOURNE szerepében Matt Damon volt látható, aki 2013-ban az ELYSIUM-ZÁRT VILÁG filmben ment a paradicsomi égi városba a JC fejéből származó adatokkal, újraindítva a rendszert, mindenkit Elízium (Paradicsom) polgárrá téve. Az ELYSIUM-ban Matt Damon bádogemberré alakult, ahogyan a HOLNAP HATÁRA filmben is bádogemberként jelennek meg a szereplők, köztük Tom Cruise és Emily Blunt.
Emily Blunt a 2011-es SORSÜGYNÖKSÉG filmnél Matt Damon (kedvenc szín kék és 17: SÓLYOM SZÁRNYÁN 4 ) oldalán vörös ruhásként jelent meg, ahogyan a 2011-es GNÓMEÓ ÉS JÚLIA animációs filmnél is ő a vörös ruhás Júlia, a kék Gnómeó mellett.http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/holnap_hatara-elysium-gnomeo_es_julia.jpg?23024926
Nem mellékes az sem, hogy Emily Blunt neve a 2010-es GULLIVER UTAZÁSAI filmben Mary/Mária hercegnő volt.
Abból a szempontból lényeges a Mária név, ugyanis a 2014-es HOLNAP HATÁRA filmben az Omega Mimic székhelye a párizsi Louvre piramisa alatt található, Tom Cruise pedig az Alfa, aztán az Omega vérével került kapcsolatba. Ha meghal az Alfa, mellyé a filmben Tom is vált (formálisan), az Omega újraindítja a napot.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/kicsi/edge_of_tomorrow_dns_poszter.jpg?14394559
A Louvre piramisa alatt pedig a DA VINCI-KÓD kitalációjában, mely a SZENT VÉR, SZENT GRÁL-t hirdette, Mária nyughelye található.
         http://napcsillag.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/1/212921/kepfeltoltes/da_vinci_kod_-_mm_sirja.jpg?79401420
          FOLYTATÁS A D-NAP HATÁRA-02-BEN


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 97
Tegnapi: 203
Heti: 300
Havi: 3 690
Össz.: 897 796

Látogatottság növelés
Oldal: D-NAP HATÁRA-01
CSILLAGSZEME - © 2008 - 2024 - csillagszeme.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »