CSILLAGSZEME

HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

2014. máj. 23. – One WTC és a dupla villám.
http://timedotcom.files.wordpress.com/2014/05/double-lightning-world-trade-center-wtc.jpg?w=1680
2014. máj. 24-én 12 szarvasmarha pusztult el Orgoványon villámcsapás következtében. Eső és jég, mikor leszakad az ég.
http://www.ausztriaimunkak.hu/hirek/idojaras-jegeso-es-felhoszakadas-becsben
2014. máj. 24. - A kijevi vezetés elismerte, hogy a kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megye egyes területein nem fogják tudni lebonyolítani vasárnap az előre hozott elnökválasztásokat. A belügyminisztérium közlése szerint a szeparatisták miatt a helyi választási bizottságoknak a fele nem működik a két megyében.
Volodimir Hrinyak, a belügyminisztérium közbiztonsági osztályának vezetője közölte, hogy a Donyeck megyei 22 körzeti választási bizottságából 9, a Luhanszk megyei 12-ből pedig 8 nem működik.
Magyarul kicsit számolva 17 működött és 17 nem, de akkor még nem voltak képben, hogy egyik sem.
2014. máj. 24. – Míg Oroszország visszavonja csapatait az ukrán határtól, a NATO és az USA közeledik ahhoz, vagyis valakik nagyon háborút szeretnének.
2014. máj. 24. - A Cannes-i Filmfesztiválon bemutatták a híres orosz rendező, Andrej Zvjagincev új filmjét, a Leviatánt
Teljes szöveg: http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_05_24/Cannes-a-Leviatan-c-orosz-filmnek-tapsol-3185/
.
2014. máj. 24. - A jövő hadviselésére készülnek Amerikában.
"Az ember és a gép mindinkább eggyé válik" - magyarázta a spanyol hírügynökségnek Yifatch Eisenberg, a DARPA Ultra-Vis projektjének igazgatója.
"Ma már viszonylag könnyű távolról átvenni az ellenőrzést egy jármű felett vagy megváltoztatni egy hajó GPS-ének adatait, letérítve ezzel az eredeti útvonaláról" - magyarázta Franz Franchetti, a Carnegie Mellon Egyetem mérnöke, aki a DARPA-nak dolgozik annak megakadályozására, hogy más nemzetek átvegyék az irányítást például a pilóta nélküli amerikai repülőgépek felett.
17 összeesküvés elmélet a Malaysia Airlaines Boeing 777-es gépének eltűnéséről.
2014. máj. 24. - Erős földrengés (6.4-7.2) volt Görögország partjai közelében.
2014. máj. 24. – A donyecki és luhanszki népköztársaság képviselői dokumentumot írtak alá, ami szerint a két kelet-ukrajnai megye közös független államot hoz létre "Novorosszija", azaz Új Oroszország néven.
2014. máj. 24. – 40 tonna pisztráng hullott el a világ legmagasabban fekvő tavában, a Titicaca-tóban.
2014. máj. 24. – Kicsit betegen, de megérkezett Ferenc pápa 3 napos közel-keleti látogatásának első helyszínére, Jordániába, mégpedig az év 144. napján.
Miután a pápa néhány szót váltott a királyi tanácsadóval, Gazi bin Mohamed herceggel, beült egy autóba, és motorkerékpáros kísérettel a királyi palotába hajtatott, hogy találkozzon II. Abdalláh uralkodóval és családjának tagjaival. Misét mutatott be egy ammáni stadionban, majd Jézus megkeresztelkedésének helyszínére, a Jordán folyó nyugati partján lévő és a mai al-Eizarija várossal azonosított Betániába látogatott, és megáldotta a folyót.
http://l2.yimg.com/bt/api/res/1.2/LJ8kNHjWuUqwhGghiIAR9Q--/YXBwaWQ9eW5ld3M7Zmk9ZmlsbDtoPTY4OTtweW9mZj0wO3E9NzU7dz03Njg-/http://media.zenfs.com/en_us/News/afp.com/cb5980006acf75a0de914e3aa32f7a3d86eaeb04.jpg
2014. máj. 24. - Tüzet nyitott egy férfi a járókelőkre Brüsszel belvárosában, a zsidómúzeum előtt, hárman meghaltak, egy ember pedig súlyosan megsebesült. A halottak közül kettő Tel Avivból érkezett turista volt.
Benjamin Netanjahu főzsidó: "az eset a zsidók és államuk elleni folytonos gyűlöletkeltésnek" az eredménye. "Továbbra is halljuk az Izrael elleni rágalmakat és hazugságokat európai földön, miközben rendszeresen elhallgatják a térségükben elkövetett emberiesség ellenű bűntényeket és gyilkosságokat".
A belgiumi zsidó közösség mintegy 42 ezer főt számlál, a zsidók fele Brüsszelben él.
2014. máj. 25. – Ferenc (aki Római Péter), a fekete pápa fehér ruhában Betlehemben járt, imádkozott a szent helyeken, mint pl. a Születés-helye barlangban, szentmisét celebrált a Jászol téren izraeli és palesztin keresztényeknek, palesztin családokkal ebédelt a Casa Nova ferences kolostorban, palesztin gyerekekkel találkozott és békeimára hívta az izraeli és a palesztin elnököt vatikáni otthonába.
Ferenc pápa beiktatása 2013. márc. 19-én történt.
     2013. márc. 19. ---> 432 (3x144) nap ---> 2014. máj. 25.
2014. máj. 25. – Győr-Moson-Sopron megyében szivárvány és gyönyörű sárgás naplemente, mely szemtanúként mondva tényleg érdekes látványt nyújtott.
http://www.kisalfold.hu/gyonyoru_szivarvany_ivelt_a_vasarnap_esti_egbolton_-_fotok/cikk/239/2383310/3.jpg
2014. máj. 25. - Száz éve nem látott felhőszakadások követeltek emberéleteket Kínában.
2014. máj. 25. – Az ukrán választáson a csokoládégyáros zsidó származású Petro Porosenko nyert, míg Kijevben a 42 éves Klicsko.
Klicskoról korábban bebizonyosodott, hogy zsidó származású, ahogyan Julija Timosenkoról, vagy éppen az összes új ideiglenes vezetőről, mint a terrorellenes hadműveletet elindító Turcsinovról, vagy éppen Arszenyij Petrovics Jacenyukról, akit persze az új elnök szívesen látna maga mellett.
Az EU üdvözli a választást, Oroszország pedig tiszteleten tartja.
Az új cionista zsidóvezető pedig már korábban kijelentette, hogy nem ismeri el Krím Oroszországhoz való csatlakozását és a kelet-ukrajnai népszavazást. Azt is mondta, hogy elnökként az első útja a szakadár kelet-ukrajnai Donyec-medencébe fog vezetni, melyre a helyiek válasza annyi volt, hogy inkább mondja le az útját, mert nem várják tárt karokkal.
A csokoládégyáros, aki 10 százalékig zsidó, Izraelbe is exportálja termékeit, 2012-ben pedig felvásárolta a veszteséget halmozó, ciprusi bejegyzésű magyarországi Bonbonetti céget.
Petro Porosenko nagyívü felajánlást tett megválasztása előtt, ugyanis naponta 1000 hrivnyát (kb. 18000ft.) ajánlott mindazon zsoldosoknak, akik hajlandóak szívvel-lélekkel gyilkolászni Donbasszban! Magyarul megfogalmazva pénzért cserébe testvér gyilkolja testvér zsidók vezényletére.
Porosenko hangsúlyozta, hogy „azok, akik letették a fegyvereket és nem követtek el gyilkosságokat, amnesztiában részesülnek, de nem lesz párbeszéd a többiekkel, akik továbbra is az erő állásaiból beszélnek
Teljes szöveg: http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_05_26/Porosenko-kesz-a-parbeszedre-a-Donyecki-medence-valamennyi-lakosaval-kivetel-nelkul-6211/
.
2014. máj. 26, - Melegfelvonulás Kijevben, melynek értelmi szerzője az ideiglenes kormány ügyvezető elnöke, a zsidó származású moszados Alexander Turcsinov volt.
2014. máj. 26. - A Donyecki Népi Köztársaság Legfelsőbb Tanácsa statáriumot rendelt el az ország területén. A Legfelsőbb Tanács elnöke az Itar-Tass hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy ennek fő célja az ország területének megtisztítása az ukrán katonáktól. Pusilin elmondta, az ország lakossága semelyik elnökjelöltet nem támogatta, és Porosenko sem léphet be a térségbe, mert nem ítélte el a kijevi hatóságok által elkövetett tömeggyilkosságokat, valamint semelyikük nem ítélte el az Odesszában történteket sem, ahol közel száz embert égettek el élve.
Közben Kijev utasítására Kelet-Ukrajna iparának célzott lerombolása történik, amely korábban Nyugat-Ukrajna fejőstehene volt. Moszkva a hadműveletek azonnali beszüntetését követelte Kijevtől.
2014. máj. 26. – Ferenc pápa kezet csókol a “holokauszt” túlélőknek, puszilkodik Shimon Peres-el (Mária országának felvásárlásával dacoló) és a többi főzsidóval, ellátogat a holokauszt emlékműhöz, imádkozik és levelet hagy a siratófalnál, stb.
http://i.telegraph.co.uk/multimedia/archive/02922/Pope-Mount-Herzl_2922189b.jpghttp://www.delmagyar.hu/ferenc_papa_jeruzsalemi_szent_helyeket_latogatott_meg/cikk/239/2383348/2.jpg
http://wpmedia.news.nationalpost.com/2014/05/pope-francis-israel.jpg?w=620&h=464http://wpmedia.news.nationalpost.com/2014/05/popefrancis.jpg?w=620http://3.bp.blogspot.com/_TkKZZyzUvio/SYUUlpSlqdI/AAAAAAAACqM/fXBhxhWtozI/s400/Pilate.jpghttp://thechallengegroup.files.wordpress.com/2010/06/iab.jpg?w=460
http://2.bp.blogspot.com/_TkKZZyzUvio/SYUEJVYZ5BI/AAAAAAAACp8/DobGy3lR_FU/s400/pilate+2.jpghttp://3.bp.blogspot.com/_TkKZZyzUvio/SWGsF0d8NgI/AAAAAAAAChk/jp5HkAG_Q6A/s400/bread5.jpg
2014. máj. 26. - Felfalt egy fehér pávát a schönbrunni állatkert új, mindössze néhány hete Bécsbe költözött nőstény jegesmedvéje, az egy hete felavatott Ferenc József-föld nevű kifutón
http://ujszo.com/online/panorama/2014/05/26/felfalt-egy-feher-pavat-a-becsi-allatkert-uj-jegesmedveje
http://www.thelocal.at/userdata/images/article/f432c6c841ba5d65cc76a05c39e98ad84445486e7d031299f3f197d1cfa78d8e.jpghttp://31.media.tumblr.com/tumblr_kt7o13aBb71qzpe8uo1_500.jpg
2014. máj. 26. – Intenzív jégeső a Mátrában, fehérre varázsolva a tájat.
                http://nosza.info/wp-content/uploads/2013/05/matra_matraalmas_jegeso_majus_4-600x450.jpg
2014. máj. 26-án (Memorial Day) tömeges halpusztulás a texasi Kemahnál.
2014. máj. 26. - A naprendszerünkön
 
kívüli, úgynevezett exobolygók közül a most felfedezett a legnagyobb. A  Halak csillagképben található GU Psc csillag körül keringő GU Psc b extraszoláris (Naprendszeren kívüli) bolygó tömege tízszer nagyobb a Jupiterénél.
                                                 42”
                http://img6.hvg.hu/image.aspx?id=5c51e906-98f7-4c10-9942-8094d3c778c5&view=7fcefbf8-ac48-4ee6-aef5-32203afa118c
                http://2.bp.blogspot.com/_QIxbWIgV1X8/S8LQT3UWltI/AAAAAAAACQQ/0onkvK_DUsQ/s320/jupiter_b.jpghttp://4.bp.blogspot.com/_WJOyqmg_gpc/Sa9bCH9OxnI/AAAAAAAAA6s/Gqw57X2hTJk/s320/120px-Jupiter_symbol_svg.png
2014. máj. 26. – SETI/SETh Shostak: egyelőre nincs bizonyítékunk, hogy léteznek e földönkívüliek, de majd hamarosan........
2014. máj. 26. - Azonosítatlan tárgyat került ki a repülő.
Az ausztráliai incidensről most közzétett jelentés nem talált magyarázatot a furcsa esetre.
A Skippers Aviation De Havilland DHC-8 típusú gépe a nyugat-ausztráliai Kambaldából repült Perthbe március 19-én. A charterjárat négyfős személyzettel és ismeretlen számú utassal a fedélzetén épp leszálláshoz ereszkedett 3800 láb (1160 méter) magasságba, amikor a pilóták fényes pulzálásokat észleltek a repülő előtt. Amikor rájöttek, hogy a tárgy feléjük tart, nyugat felé fordították a gépet az ütközés elkerülésére.
Az ausztrál légügyi hatóság által most közzétett jelentés megállapította, hogy a tárgy a repülőtől 20 méter távolságra volt horizontálisan és 100 lábra (30 méter) vertikálisan. A személyzet leírása szerint a tárgy henger alakú és szürke színű volt. A jelentés nem tudta kideríteni a tárgy eredetét. Bár a repülő alatt 3500 láb (1070 méter) magasságig katonai légtér volt, a légierő abban az időpontban nem üzemeltetett ember nélküli légi járművet, és nem is volt tudomása ilyenről az adott körzetben. A repülőgép ütközéselhárító rendszere sem adott le riasztójelet a tárgy közeledtekor.
2014. máj. 23-25. – Miért követik ezek az UFO-k a Virgin légitársaság gépét Ausztrália felett ezen a 2009-es felvételen?
2014. máj. 27-én Károly herceg ismét Erdélybe érkezett, első úticélja pedig Szászfehéregyházára tartott a házikójához.
2014. máj. 27. – Barack Obama amerikai elnök gratulált és segítséget ajánlott az új ukrán államfőnek, Petro Porosenkónak, ami után az ukrán kormánycsapatok felújították a speciális hadművelet aktív fázisát Kelet-Ukrajnában, melyet a május 25-ei választáskor állítottak le.
Teljes szöveg: http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_05_27/Ukran-csapatok-valamennyi-nepfelekelot-el-akarjak-puszt-tani-3763/
Mint az új kormány cionista bábvezetői mondták, addig folytatja a biztonsági erőnek nevezett “ukrán” hadsereg (ukránnak álcázott külföldi és bepalizott zsoldosok) a támadásokat, míg egy felkelő sem marad. A tét Kelet-Ukrajna, melyet annak idején Oroszország gyengítése miatt csatolták a cionisták Ukrajnához, és amelyből Imrán Hosszein sejk szerint egy nagyobb háború bontakozhat ki, amely elvezethet az Armageddonhoz.
Donyeckben lelőttek a Kijev által terroristáknak lefestett népfelkelők több ukrán helikoptert, egy vadászgépet és egy tucat zsoldost, mellyel kapcsolatban a cionmédia szűkszavú, viszont a népfelkelő “terroristák” veszteségét újra és újra zengte a médiában. Alekszandr Lukjancsenko polgármester szerint a donyecki nemzetközi repülőtérért folytatott harcokban 38 ember halt meg
Teljes szöveg: http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_05_27/Donyeckben-40-ember-vesztette-eletet-a-harcokban-4539/
, a népfelkelők és az ukrán hadsereg pedig ideiglenes fegyverszünetet kötött, állítólag a holttestek összegyűjtése miatt. A repülőtér esetében pedig messze nem kell vinni a hullákat, ugyanis a szomszédban van a temető, mely alvilági kapuit kitárva várja az új lakókat. Szlavjanszkban pedig civilek ellen elkövetett pusztítást végzett a kijevi, vagyis külföldi Káin irányítású horda.
http://nol.hu/data/cikk/1/46/45/75/cikk_1464575/K_EPA20140526200.jpghttp://nol.hu/data/cikk/1/46/45/75/cikk_1464575/TING.jpg
      https://scontent-a-fra.xx.fbcdn.net/hphotos-xaf1/t1.0-9/10245528_708313555897250_3972696856856613924_n.jpg
2014. máj. 27-én tűz volt a születés barlangjában.
A Jézus születésének színhelyeként tisztelt egykori barlangban felborult egy olajlámpa.
Abdel-Fatah Hamajel betlehemi kormányzó kedden közölte, hogy röviddel a reggeli szürkület előtt felborult egy olajlámpa és meggyulladt a barlangban lévő falikárpit. Vasárnap Ferenc pápa látogatta meg a Születés Templomát, hogy ott visszavonultan imádkozzon.
          2013. dec. 24-25. ---> 153 nap ---> 2014. máj. 26-27.
http://1.bp.blogspot.com/_TkKZZyzUvio/SZS2HvNUjQI/AAAAAAAACuM/xHUsexuSVYo/s400/manger+99.jpg
http://gtfkephost.hu/files/sidbs47yxxv8b9l0bzi0.jpghttp://mno.hu/data/cikk/1/22/89/65/cikk_1228965/000_Nic6332986.jpghttp://hir.ma/wp-content/uploads/2014/05/1144-e1401283887505.jpg
2014. máj. 27. – NASA nap képe az M17-es jelölésű OMEGA-köd a kilencedik csillagképből, a Nyilasból.
Lehet tényleg igaza volt Paul LaViolette-nek, mikor leírta, hogy a 17-es szám a végidőhöz kapcsolódik?
Az Omega-köd első, vagyis az Omega nevét a formája után kapta. Hogy miért lett 17-es?
http://2.bp.blogspot.com/_TkKZZyzUvio/SWGqcNQOF7I/AAAAAAAAChM/ghzS4Xom4fY/s400/Jesus+alpha+Omega.bmphttp://2.bp.blogspot.com/_TkKZZyzUvio/STd7G3J9BPI/AAAAAAAACKE/ETApAthwrPo/S220/Rapture+Spirit+life+2.JPG


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 117
Tegnapi: 206
Heti: 1 323
Havi: 6 120
Össz.: 893 720

Látogatottság növelés
Oldal: JELEK 2014 MÁJ-07
CSILLAGSZEME - © 2008 - 2024 - csillagszeme.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »