CSILLAGSZEME

HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

2015. márc. 24-én Lezuhant a Germanwings légitársaság egyik Airbus A320-211-es gépe Dél-Franciaországban, Alpes-de-Haute Provence régióban.
A gép pilótája a 34 éves Patrick Sondenheimer, másodpilótája pedig, akire a katasztrófát később ráhúzzák, a 27 éves Andreas Lubitz volt. Míg az első pilóta esetében a családnév zsidó származásra utal, addig a másodpilóta esetében feltételezik, hogy az volt.
A történet annyira ostoba, hogy az már fáj. Elment a pilóta WC-re, mert Barcelonában ezt nem tette meg indulás előtt. Miután Andreas, a depressziós kizárta az első pilótát, az rugdossa az ajtót és kiabál, feszítővasat, vagy baltát talál, mellyel az ajtót megpróbálja felfeszíteni, betörni. A hozzátartozók pedig nehezen hiszik el a történteket, de egyik sem nyilatkozik, mert a megnevezett utasok hozzátartozói nem tudnak beszélni a sokktól.
Figyelj, mert a helyszín láthatóan előre ki lett választva, így nem csoda pl. az sem, hogy egy nem kicsi Airbus A320-as gép becsapódási kráternyomát sem látni, csak szétszórt törmelékeket, mint az 2001. szept. 11-én is történt az United Airlaines 93-as járata esetében. Tudod, hivatalos verzió szerint lezuhant a 93-as járat, de a helyszínen nem volt utasszállító, mint a Pentagonnál sem, ettől függetlenül még mindig él hivatalosan a sztori, mert a TV néző egyszerű birka a vezetők szerint, akit vezetni kell.
A nodisinfo elemezte a Germanwings gépe lezuhanásának helyszínét, és arra a következtetésre jutott, hogy a törmelékek nem egy lezuhanó gép roncsai, hanem kiszórt/elhelyezett hulladékok, azaz a helyszínt berendezték, mely látható a törmelék elhelyezésének mintázatából is. Tény, hogy nagyon kevés a nagyobb törmelék, a gép hajtóműve sem passzol, nincsenek leszakadó szárnyak, és látható testrészek az állítólagosan horrorisztikus zónában. Az egyszerű válasz a birka-showban, hogy a gép túl nagy sebességgel ütközött a hegynek.
Az első hírek 142 utasról és 6 főnyi személyzetről szóltak, melyet aztán 144+6 főre módosítottak. Az El País spanyol lap első nap azt írta, Francois Hollande arról tájékoztatta a spanyol királyt, hogy 42 spanyol utazott a gépen és az elnök szerint többségében a tengerpartról hazatérő németek lehetnek az áldozatok. Később kiderül, hogy 72 német volt a gépen, mely a számokat ismerve nyilván szándékos, a spanyolok számát pedig 7 fővel csökkentették 35-re, aztán végül 51 fő lett belőle.
Az 51-es szám a Krisztus/Megvilágosodott tudat száma, míg a gépen tartózkodó németek 72-es száma úgy adódik össze, hogy 66utas+6személyzet, azaz 666.
A katasztrófa helyszínének kiválasztása érdekes, ugyanis csak 10 km-re van a Cimet hegytől, ahol 1953-ban a Constellation/Csillagkép sorozatú Lockhead L-749-es gép, azaz az Air France 178-as járata lezuhant 42 fővel, vagyis 33 utassal és 9 főnyi személyzettel, mely a számokat ismerve mondhatni gyanús.
2015. márc. 24-én írták, hogy a Germanwings 9525-ös járata délelőtt 10:53-kor tűnt el a radarokról (melyből 10:41-es lezuhanás lett), a roncsok pedig 2 kilométeres körzetben szóródtak szét, hét kilométerre a kijelölt útvonaltól.
A gép hivatalosan Digne-les-Bains mellett zuhant le, mely városnak 144 fő/km² a népsűrűsége, a másik város pedig Barcelonnette, melynek 170 fő/km² a népsűrűsége. A helyszín a Trois Évechés középhegység, melynek jelentése HÁROM PÜSPÖKSÉG. A gép Barcelonából indult és “Barcelonnette”-hez érkezett. Barcelonában a Sagrada Familia legmagasabb, Krisztusnak szentelt tornya 170 méter magas lesz, az Úr visszatérésekor pedig a 144000-esek lesznek a kiválasztottak, mely nem létszám.
Christophe Castaner, Alpes-de-Haute-Provence nemzetgyűlési képviselője azt mondta márc. 24-én, hogy jelenleg háromszáz csendőr és rendőr dolgozik a helyszínen, a következő órákban pedig hatszázra emelkedik a számuk a helyszín biztosítása és a mentések megkezdése érdekében.
Andreas Lubitz 2013 óta volt a Lufthansa alkalmazásában, és mindössze 600 órát repült utasszállítón, mely később 630-ra módosul, aztán közlik, hogy mintegy 600 testrészt találtak a helyszínen. A pilótáról, azaz Patrick Sondenheimer-ről pedig azt közlik, hogy 6000 órát repült. Gondolom érezhető a 6-os számmal történő játék, mely a zsidók holokausztozásánál is megjelenik, a 66+6 pedig épp a németek számában jelent meg a cionmédiában.
A 144-es csakrák közt a hatodik, a harmadik szem (ajna) csakra.
144000 pedig a korona csakra, azaz az összes csakra együttéve, vagyis 144x1000.
http://satanslibrary.webs.com/Sumerian_Tree_of_Life_with_Chakras.gifhttp://4.bp.blogspot.com/_xdN0QQwsP1A/S75ihBAf1MI/AAAAAAAAGuA/gpYGwnL4W7k/s400/Delta+on+a+Plane.jpg
Mivel már ismert, hogy a Germanwings 9525-ös járatának lezuhanási története nem valós, felmerül a kérdés, hogy minek hoznak létre ilyen eseményt, és miért építenek bele bizonyos dolgokat?
A 27 éves Andreas Günter Lubitz MONTABAUR-i származású, ami magyarul Tábor-hegyet jelent, és onnan is kapta a nevét egy keresztes lovagtól.
1. – A 27-es kundalíni szám, mely az örök élet, a halhatatlan Én kifejezője. Az Úr jelképe, a 64-es kocka 37 látható egységet tartalmaz, ezek Jézust, az embert jelentik, a 27 láthatatlan egység pedig isteni mivoltát.
2. - Az izraeli Tábor-hegy a hagyomány szerint Jézus megdicsőülésének és mennybemenetelének a helye.
3. - Jézus Krisztus első tanítványa viszont Szent András apostol.
Montabaur lelkésze még tinédzserkorából ismerte Andreas Lubitzot, aki hittanra járt hozzá. Édesanyja pedig a közösség részmunkaidős orgonistája volt.
Andreas Lubitz december 18-as születésű, azaz akkor jött a világra, mikor a Nap a Golden Gate-nél tartózkodott.
Ne feledjük, hogy a másik pilóta neve Patrick volt, melynek jelentése Rómainak született nemes.
Rómában pedig Szent Ferenc (San Francisco) után Ferenc nevet felvevő Bergoglio lett a pápa, aki dec. 17-es születésű.
http://3.bp.blogspot.com/-PVhfIOghKZo/VFe95PjWNzI/AAAAAAAAUjo/VrMZE512eeA/s1600/francis17.jpg
Andreas-ról a hírportálok egy San Franciscóban, a Golden Gate-hídnál ülős fényképet mutattak be, mely a facebook profilja is volt. Lényeges, hiszen a Golden Gate-hídon a 101-es út halad át.
Jézus Krisztus görög gemátriája a 37x64, a 37+64 pedig 101, mely a MÁTRIX-ban, vagy az EGY CSODÁLATOS ELME filmben is megjelent, de említhetném Steve Martin játékát is a NOVOCAINE-ban, ugyanis épp márciusban hallható a HOME-ban koronacsakrás színben, ördögi poénos, népét megvezető karakterben.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/golden_gate_es_andras000.jpg?39857878
Mint írtam az Úr jelképe a 64-es kocka, mely Hórusz száma, mely az Univerzum élő geometriájának száma is. De a dupla spirál ABC-je is 64 kódból áll, ami a mi emberi DNS-ünket kódolja, a DNS pedig egy elektromágneses antenna, mely a Nap/Hórusz, vagy épp a galaxis központ frekvenciáját veszi, azaz a programot a mátrixban.
A Germanwings gépe Andrással 2015. márc. 24-én ment a sziklás hegyoldalnak ugyebár a francia Alpokban, Szent András címmel Franciaországban a megrendezett lezuhanás után 64 nappal pedig bemutatják (máj. 27-én) a Dwayne Rock/Szikla Johnson főszereplésével készült filmet, melynek legutóbb 2015. március 09-én volt az új előzetese bemutatva egy nagy hullámmal a Golden Gate-nél, amely napon a BLACKHAT című filmben felrobbant a nukleáris reaktor a fehér bálnás Chris Hemsworth-al, mely a TŰZGYÚJTÓK ÉS HAZATÉRÉS-ben szerepelt.
Rock/Szikla a filmben a 121-es helikopterrel emel a magasba, melynek jelentése Jézus a messiás, vagy 11x11.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/san_andreas_2015_kepek.jpg?68744312
Március 25-én a Germanwings megszüntette a 9525-ös számot, a járat száma 9441-re változott, azaz 84-el csökkentette azt, az év 84. napján úgy, hogy a 144-es számot fordítva írta a járat számába bele a 9 mellé. A kifelé tartó járat száma is megváltozott 9524-ről 9440-re, azaz szintén 84-el csökkent a járat száma.
http://napcsillag.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/1/212921/kepfeltoltes/szivarvany_test_es_a_84-42_kepek000.jpg?94934350
A márc. 24-ei megrendezett katasztrófa egyik áldozata a 33 éves operaénekes, MARIA Friderike Radner.
Rendszeresen előadta a Nibelung gyűrűjét (Ring/Gyűrü ciklusnak nevezik) benne a Walkürt Wagnertől és a Symphony No. 2 Resurrection-t, azaz FELTÁMADÁS művét Gustav Mahler-nek.
Mahler a Resurrection első szimfóniájával 1888-ban készült el, melynek Totenfeier, azaz Temetési szertartás lett a címe.
A 888 Jézus/Iesous görög gemátriája.
A másik operaénekes, aki a gépen tartózkodott, az ukrán ortodox egyház Krefeld-i protodiakónusa, Oleg Bryjak volt.
Maria Radner és Oleg Bryjak Barcelonában Wagnertől adták elő a Gran Teatre del Liceu-ben a Siegfried-et, a Nibelung gyűrűje tetralógia harmadik részét, melyben Bryjak alakította Alberich-et a törpét, Maria Radner pedig Erda-t, a Föld istennőjét, a Földanyát.
Siegfried egy félelmet nem ismerő 18 éves fiatalember, ki még nem ismert nőt, azaz nem volt nővel, szívében pedig égő vágy támadt, hogy társra leljen. Nem is olyan messze, egy csodálatos nő, a legszebb leány, Brünnhilde várja, csupán az álmát őrző lángokon kell keresztül törnie ha bátor, és nem ismeri a félelmet.
A Nibelungok kincsét, köztük a világuralmat jelképező aranygyűrűt a sárkány képében megjelenő óriás őrzi, akit a széttört karddal lehet legyőzni, melyet csak az kovácsolhat egybe, aki nem ismeri a félelmet.
Wagner Sigfriedről: „Őbenne láttam az embert, érzékileg eleven megnyilatkozásának legtermészetesebb, legderűsebb gazdagságában: őt már semmiféle történelmi köntös nem gátolta, egyetlen kívülálló kapcsolat sem akadályozta mozgását... Elza segített megtalálni ezt az embert: számomra Siegfried az örökké, egyedülvalóan, önkéntelenül is termékenyítő férfias szellem, az igazi tettek megvalósítója, a legteljesebb közvetlen erő és a kétségektől mentes szeretetreméltóság szelleme. Ennek az embernek a mozgásában már nem a szerelem akarásának gondolata hatott, hanem maga a szerelem élt benne testi mivoltában, és elragadó cselekvésre serkentette e derűs ember minden erét, minden izmát...”
Siegfried, megöli a sárkányt és megszerzi a kincset
A Gran Teatre del Liceu, ahol az utolsó előadásukat “élték meg” az operaénekesek.
Három lépcső, három szem, a kialakítás pedig majdhogynem kőműves páholyra emlékeztet.
http://cdn01.barcelonapremium.com/UniqueExperiences/slide/c3edbd2c680fd7d62e2128ad3c099dd6.jpg
A Germanwings gépének esetében az első híradásokban megjelenő 10:53-as időpont is a germán mitológiában, azon belül Siegfried-nél keresendő, hiszen a történetben szereplő hegyes domb, ahol a Fafnir nevű sárkány rejtőzik 1053 láb magas. A hegy, vagy domb neve Drachenfells, azaz Sárkányszikla. A helyszínhez kapcsolódik egy másik legenda is, mikor egy keresztény szűz félelmében feltartotta a keresztet, a sárkány pedig a kereszt miatt a Rajnába ugrott, és azóta sem hallottak felőle.
Nos a területen a vörösbort, azaz a kereszténységben Krisztus véreként ismert nedűt úgy árulják, hogy a sárkány vére, a Niebelungshalle nevű épületben pedig hüllők álltakertjét láthatják a turisták, egy krokodil képével az ajtóban. 
http://www.judgmentofparis.com/gallery/drachenburg/drachenburg16a.jpghttp://www.judgmentofparis.com/gallery/drachenburg/drachenburg21a.jpg
És akkor a Germanwings gépének lezuhanási helyszíne, azaz a berendezett helyszín egy megrendezett katasztrófában, mely szintén hegyoldal, mint a gépen utazó két operaénekes utolsó előadásában.
A helyszínt korábban összekeverték bloggerek a Cheval Blanc, azaz Fehér Ló-hegy nevű helyszínnel, ahol 1948. január 27-én egy C-47-es Dakota gép csapódott be.
Habár a gép másodpilótája már a fehér ló és lovasának, a Nyilasnak szülötte, a pontos helyszín a Trois Évechés középhegység, azaz a Három Püspökség, mely nyilván utalás a három hegyre/Piramisra.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/germanwings_9525-os_gepenek_lezhanasi_helyszine.jpg?75036136
A másodpilóta a MONTABAUR, azaz Táborhegy származású, melynek területe 33 km², mely kapcsolatot mutat az izraeli Tábor-heggyel, és Jézus Krisztussal (33 év), de itt említésre érdemes még, hogy a 33. fokon elhelyezkedő Táblahegy is, ahol 2014. nov. 19-től egy merkabával hirdetik Krisztus visszatérését, mely az X PROJECT ÉS AZ OROSZLÁN HÁTA cikkben szerepelt.
A három helyszín mindegyikén megjelenik az oroszlán a 33 mellett, hiszen Montabaur-nak a városháza a Vörös oroszlán, Jézus maga az oroszlán, a Tábla-hegyen pedig ott az oroszlán, mint ahogyan Gízában is ott az oroszlán.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/fokvaros_-_2014_nov_19_merkaba_oroszlan.jpg?54785352
Tudod, a merkaba forma (nem a zsidók Dávid csillaga), mely Montabaur központjában is megjelenik a három heggyel.
                                        Montabaur címere.
                    http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/3/35/Coat_of_arms_of_Montabaur.svg/2000px-Coat_of_arms_of_Montabaur.svg.png
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/hexagram_es_a_nap.jpg?24898590


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 20
Tegnapi: 206
Heti: 1 226
Havi: 6 023
Össz.: 893 623

Látogatottság növelés
Oldal: GERMANWINGS 144 és 84
CSILLAGSZEME - © 2008 - 2024 - csillagszeme.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »