CSILLAGSZEME

HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

2015. jan. 14. – Srí Lanka első szentje lett Joseph Vaz, mikor a Srí Lankán járó Ferenc pápa szentmise után szentté avatta a Galle Face Green parkban, mely Colombo pénzügyi és üzleti negyedének központjában van, mely számos sportrendezvény (golf, lóverseny, krikett, stb.) helyszíne, ahol nyilván nem a szegények vannak jelen. Ugyanekkor Ferenc pápa buddhista templomban járt, meghallgatta ahogyan imádkoztak és énekeltek a buddhista szerzetesek. 15:30-kor kezdte imádságát a Rózsafüzér Királynőjéről elnevezett kegytemplomban (Shrine of Our Lady of Rosary, Madhu).
Ferenc pápa, mint a “béke” követe megy “apostoli” útján, hogy a világ vezetőivel EGYséget hozzon létre.

”És láték a sárkány szájából és a fenevad szájából és a hamis próféta szájából három tisztátalan lelket kijőni, a békákhoz hasonlókat; Mert ördögi lelkek azok, a kik jeleket tesznek; a kik elmennek a földnek és az egész világnak királyaihoz, hogy egybe gyűjtsék azokat a mindenható Isten ama nagy napjának viadalára” (jelenések könyve 16/13-14).

http://kepfeltoltes.hu/150123/pope-francis-papal-plane-catholic-church-one-world_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
 
2015. jan. 14. – 153 ember nyújtotta be eddig a papírokat az Egyesült Államok 2016-os elnöki jelöltségéhez, a 2012-es év 417 főjéhez képest.
2015. jan. 14. – Az Eurovegas-nak 2014. dec. 31-el végleg vége. A HARD ROCK is végleg kiszállt, mely nyilvánvalóan csak egy szimpla üzenet volt, ugyanis:
“A Hard Rock International a seminole amerikai indián törzs tulajdona, 152 helyen működik 52 országban, vagyis Magyarországon állt volna a 153." Mióta ez tervben volt, azóta már 175-nél tartanak 55 országban. "Kubinszky András építész, az arch 2K Tervező és Szolgáltató Bt. ügyvezetője ismertette korábban a 23 emeletes épület tervét, melynek 2012 júniusára állnia kellett volna, 2013-ra pedig teljesen kész kellett volna vele lenni", melyet a maga idejében a Vörös hajnal 4-ben írtam.
2015. jan. 14. – Letartóztatták az ohiói Christopher Cornellt, aki állítólag a Capitolium épületében akart a törvényhozás emberei ellen támadást intézni. Az FBI ügynöke azt követően akadályozta meg a tervet, hogy az illető, Christopher Cornell lőfegyvert és 600 lőszert vásárolt, tanulmányozta a csőbomba-készítés módszereit, valamint előkészületeket tett arra, hogy az amerikai fővárosba utazzon. Cornell érdeklődést mutatott az iránt, hogy szövetségre lépjen az Iszlám Állam (IÁ/ISIS) terrorszervezettel – az ügy írósági iratai szerint.
2015. jan. 14. – Vádat emeltek Michael Robert Hoyt ohiói csapos ellen, aki azzal fenyegetőzött, hogy megmérgezi John Boehnert, az amerikai képviselőház elnökét. Hoyt, akit nemrégiben bocsátottak el egy Boehner által látogatott golf- és country klubból, a rendőröknek az állította, hogy ő Jézus Krisztus, és hogy a házelnök meggyilkolását azért tervezte, mert szerinte az maga az ördög, és ő felelős az ebolajárvány kitöréséért. A vádemelés jan. 07-én, az ortodox karácsony napján történt, de csak 13-án jelentették be a médiák.
2015. jan. 14. - Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter: "A civilizált, politikailag korrekt Európa hallgatása egy olyan antiszemita szájhős szomszéddal és bandájával szemben, mint Erdogan, az 1930-as évekre emlékeztet bennünket". A külügyminiszter bírálta az európai vezetők reakcióit a múlt heti párizsi iszlamista terrortámadásokra, azt állítván, hogy nem tulajdonítanak elég nagy jelentőséget a 17 ember halálát okozó merényletek antiszemita jellegének.
2015. jan. 14. – A 42 éves, köztudottan zsidó származású, Budapest belvárosát Jeruzsálem testvérvárosának álmodó Rogán Antal mára hívta tárgyalásra a parlamenti képviselőcsoportok vezetőit, hogy a terrorellenes fellépésről egyeztessen velük a múlt heti franciaországi “terror”cselekmények miatt.
2015. jan. 14. – Kiürítették a Nemzetközi Űrállomás amerikai részét és átvonultak az orosz részre, mert az amerikai részen mérgező gázt, ammóniaszivárgást jeleztek tévesen az érzékelők.
UFO a Nemzetközi Űrállomás mellett az ammóniaszivárgás ürügyén történő amerikai oldalról az orosz részlegbe történő kiürítéskor?
Felvetik, hogy az érzékelők hamis vészjelzése abból a célból történt, hogy az ISS-en tartózkodó űrhajósok ne lássák a megjelenő UFO-t.
Való igaz, hogy az ISS-re tartó 42. Szojuz (TMA-15M) űrhajósai közül az olasz származású ESA űrhajós, Samantha Christoforetti dokkolás előtt lelkesedésében elszólta magát élő adásban, melyről számos oldalon írták, hogy UFO-t látott, míg a NASA válasza, hogy nem, nem UFO volt, hanem az ISS nappaneljei voltak gyönyörű narancsszínűek a napfelkeltében, melytől Samantha örömujjongásban tört ki. A NASA az UFO kártyát egy másik, hasonlóan Krisztus csengésű névvel megáldott űrhajósával, Chris Cassidy-vel dobta be korábban, azaz 2014. aug. 19-én, melyre a válasza, hogy nem, nem UFO volt, hanem csak egy antenna fedél az orosz részről.
Toby Lundh UFOvadász blogger nagy feltűnést keltett azzal az állításával, hogy a NASA 2015. jan. 06-án szándékosan szakította meg az élő közvetítést az ISS-nél, ugyanis állítása szerint egy nagy UFO jelent meg az űrállomás mellett. A nagy érdeklődés a valóságtartalomtól függetlenül megmutatja, hogy a közvélemény már mennyire nem bízik a NASA és a hasonló szervezetek közleményeiben, hisz egyre több ember szeme nyílik ki, hogy a jelenlegi hatalom eltitkolja a földönkívüliek jelenlétét, melyek rendszeresen megjelennek a Nemzetközi Űrállomásnál is.
http://www.ninefornews.nl/wp-content/uploads/2015/01/ufo-iss-alarm-620x180.jpg
http://3.bp.blogspot.com/-20D8qZA7qVU/VIlWGgig0dI/AAAAAAAAZOU/Kudl7rMQdq8/s1600/2014-12-11%2Biss%2Bs119e010500%2Bcrop.jpg
http://1.bp.blogspot.com/-5dTkYTC-uzI/VCKNDLwn_XI/AAAAAAAAYc4/ad-oqYrPp8U/s1600/Exp42posterjpg.jpg
2015. jan. 15-től kezdte megfigyelni a Plútó bolygó CHARON nevű holdját a New Horizons űrszonda, az első fotót a Plútó rendszeréről pedig jan. 25-re ígérték.
A mitológiában Charon a révész az alvilágba vezető Sztüx folyón, míg Plútó másik neve Hádész, az alvilág istene, a holtak ura. A Plútó rendszerében pedig Charon a Sztüx és Plútó közt helyezkedik el.
A Plútót a Naprendszer 9. bolygójaként 1930-ban fedezte fel Clyde Tombaugh (1906-1997. jan. 17) amerikai csillagász, a New Horizons űrszonda fedélzetén pedig elhelyeztek egy konténert, amely hamvainak egy részét tartalmazza, vagyis az űrszonda egyben egy rituális bárka, az alvilágba vezető úton.
A Plútó mindeközben a Nyilasban tartózkodik, amely a galaxis központ felé céloz nyilával a Skorpióra.
http://news.bbcimg.co.uk/media/images/80160000/jpg/_80160900_moons.jpg
http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/6/6b/Lytovchenko_Olexandr_Kharon.jpg
2015. jan. 15. – Ferenc pápa és a globális felmelegedés, melynek okozója persze a bűnös ember.
2015. jan. 15. – Ferenc pápa látogatása a Lankai Miasszonyunk-kápolnában Bolawalanában.
Búcsú  Colombo repterén, átrepülés a Fülöp-szigetek fővárosába Manilába, azaz a k.h. 121°-ára.
Az egyházfő érkezésekor országszerte megszólaltak a harangok, Manila utcáit pedig tízezrek lepték el. Jelentések szerint fesztiváli hangulatban köszöntötték a fővárosban és a repülőtér aszfaltján is, ahol 1500 táncoló gyerek és Benigno Aquino elnök által vezetett népes fogadóbizottság üdvözölte. A kormány munkaszünetet rendelt el a pápa hétfőig tartó látogatása alatt, még a pénzpiacokat is bezáratták.
2015. jan. 15. – A DEVIZAPIAC APOKALIPSZISE, ATOMOT DOBOTT A SVÁJCI JEGYBANK.
Miután a jan. 07-ei párizsi Charlie Hebdo zsidó vicclap ellen elkövetett “terrorakció” nyomán jan. 12-én és 13-án megerősítették a zsidó iskolák és zsinagógák védelmét, és miután Orbán Viktor tavaly Svájcban járt egyeztetésen, a svájci frank 2015. jan. 15-én hirtelen az egekbe szökött, míg a dollár felértékelődött. Mint kiderült, csak azon hitelt felvevőket nem érinti a devizapiac felforgatása, akik a banki trükkökkel létező devizahitelüket átforintosították, azaz törvényessé tették a bankok által törvénytelen kizsákmányolásukat. A zsidó bankárok újabb játékáról viszont úgy fest, hogy hazánk ilyen-olyan politikai vezetése és bankszektora tájékoztatást kapott, az újabb játszma pedig újabb életszínvonal romláshoz vezet, míg némelyek megszedik magukat.
2015. jan. 15. - A Swatch csoport vezetője szökőárhoz hasonlította a frank árfolyamküszöbének feladását.
"Nem találok szavakat" - így reagált Nick Hayek, a világ első számú óragyártó vállalatának vezérigazgatója. "Jordan nem csak az SNB elnökének neve, hanem a Jordán folyóé is. Amit az SNB előidézett, az egy cunami" - fakadt ki az üzletember, hozzátéve, hogy a jegybank döntésének súlyos következményei lesznek az ipar exportjára, a turizmusra, és általában véve egész Svájcra nézve. A svájci jegybank elnökét Thomas Jordannak hívják. A Jordán folyó neve németül ugyancsak Jordan.
2015. jan. 15-re hirdette meg 14-én a fehérorosz központi jegybank a fehérorosz rubel dollárral szembeni 5 százalékos leértékelését.
2015. jan. 13-án viszont az az orosz rubel december 17-e óta nem látott mélységbe csúszott a dollárhoz és az euróhoz képest.
2015. jan. 15-én az Európába Ukrajnán keresztül érkező orosz gáz szállításának elzárását jelentette 6 ország. Folytatódik az energia és a deviza háború, a 3. világháború, a földi pokol elhozása.
2015. jan. 15. – Az egykori Moszad-ügynök, és volt ukrán titkosszolgálati vezető, a kelet-ukrajnai műveleteket koordináló zsidó Olekszandr Turcsinov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára a kijevi parlamentben az oroszok közelgő bevonulását vizionálta.
2015. jan. 15.- Charlie Hebdo egyik alapítója azzal vádolta meg a “meggyilkolt” Stéphane Charbonnier-t, hogy halálba rángatta a kollégáit a provokatív karikatúrákkal.
Mivel van aki a Párizsban tömegek által használt írásból a JE SUIS-t JESUS-nak olvassa, még egyszer leírom, hogy a “JE SUIS CHARLIE” a héberben anagrammája az “ÉN VAGYOK IZRAEL”-nek, a szlogent pedig a cionisták terror műsora után 1 órával rakta fel a Twitterre Joachim Roncin, kinek Joachim/Joakim neve annyit jelent, hogy “Jahve felemel”.
2015. jan. 15. – Belgiumi robbantás, “terror”-ellenes akció és egy 144-es kocsi a hírekben.
Egy igazságügyi minisztériumi forrásra hivatkozva a Nieuwsblad lap azt írja, hogy egy „második Párizst sikerült megakadályozni”. Rendőri információk szerint a három lelőtt dzsihadista nemrég érkezett haza Szíriából, azóta figyelték őket. Az érintettek azon voltak, hogy jelentős terrorcselekményt kövessenek el Belgiumban – mondta a szóvivő. Összesen tíz helyszínen tartottak házkutatást, Brüsszel mellett például Liège-ben. Az államügyészség közölte, hogy további terroristaellenes hatósági akciók folynak szerte Belgiumban, médiaértesülések szerint egyebek közt Brüsszelben, valamint a főváros közelében fekvő Vilvoordéban. Egy brüsszeli metróállomáson egy – állítólag felfegyverzett – férfi muszlim jelszavakat kiáltozott, de sikerült kereket oldania az érkező rendőrök elől. A terrorkészültséget a második legnagyobb szintre emelték az országban. Belgium is érintett volt a múlt heti franciaországi terrorcselekményekben: rendőrségi források azt állították, hogy Brüsszelben és CHARLEroi-ban vásárolták a CHARLiE Hebdo-mészárlásnál és a Hypercacher kóser boltban használt fegyvereket.
A jelenlegi hatalmi formában IGAZSÁG=HAZUGSÁG, ahogyan Párizs sem az, aminek a cionmédia bemutatja.
Vagyis látható, hogy a Belgiumi “terror” Párizs folytatása volt, ahol az állítólagos elkövetőket szó szerint kivégezték.
http://i2.cdn.turner.com/cnnnext/dam/assets/150115150024-08-belgium-operation---restricted-super-169.jpg
2015. jan. 15-én, a belgiumi “terror”-ellenes akció napján Menachem Margolin rabbi, az European Jewish Association szervezet főigazgatója levelet küldött az Európai Unió vezetőinek Belgiumba (Brüsszel), amiben követeli, hogy változtassák meg a fegyvertartást szabályozó törvényeket, hogy az európai zsidók könnyített úton fegyverhez juthassanak.
2015. jan. 15-én bejelenti a TARGET CORP., hogy csődöt jelentve kilép Kanadából, bezárja 133 kanadai üzletét, utcára rakva 17600 kanadai alkalmazottját.
A TARGET bejelentése láthatóan időhöz lett kötve, hiszen a logójuk egy Bullseye/Bika szeme nevű “CÉL” logó, mely kapcsolódik a harmadik szemhez is a vörös színével és a megjelenítésével. Isten pecsétje a homlokon. Ugyanakkor a Bika csillagképben jár a C/2014 Q2-es Lovejoy üstökös.
https://thenypost.files.wordpress.com/2015/01/target_canada.jpg?w=720&h=480&crop=1
2015. jan. 15. - “ÉN VAGYOK A FÉNY”: Jézus Krisztus a sarki fényben Izland fölött, összevetve Rió Megváltó Krisztus szobrával.
http://i.dailymail.co.uk/i/pix/2015/01/15/24B624C400000578-0-image-a-32_1421321057212.jpg
http://i.dailymail.co.uk/i/pix/2015/01/15/24B6253300000578-0-image-a-28_1421321057168.jpghttp://i.dailymail.co.uk/i/pix/2015/01/15/24B624CF00000578-0-image-a-27_1421321057161.jpg


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 11
Tegnapi: 162
Heti: 1 043
Havi: 4 433
Össz.: 898 539

Látogatottság növelés
Oldal: JELEK 2015 JAN-05
CSILLAGSZEME - © 2008 - 2024 - csillagszeme.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »